Így kérdezünk mi 2014

Idén is beszélgettünk rendezőkkel, színészekkel, operatőrökkel, producerekkel, mozi vezetőkkel, most pedig összeszedtük 2014-ben készült interjúinkat. Olvasd újra, hogy mit gondoltak az elmúlt egy évben a magyar filmesek!

hír

Lali és Lóri kalandjai: Bahrtalo-képregény Vol. 8.

15 részes képregényfolyam segíti Lali és Lóri népszerűsítését. A rajzokat Quirin Ágnes és Pálfi Zsolt animációs filmesek alkották, míg a szöveget, a…

tovább

hír

A Filmjus pályázatának nyertesei!

A Filmjus Alapítvány Kuratóriuma 2012. december 5-i ülésén meghozta döntését a 2012. évi pályázattal kapcsolatban. A döntéseket alant olvashatják.

tovább

magazin

Isteni műszak: Pláne egy távkapcsolatban, pláne egy háborúban

Az Isteni műszak forgatásán a '92-es Szarajevóba, horvát nyelvű telefonbeszélgetések és robbantgatások közé érkeztünk meg, ahol az is kiderült,…

tovább

magazin

Oláh Judit: “Merítek a régi borúimból"

Oláh Judit második rövidfilmje, az ELTE-n készült a Szépségkirálynő szerepelt az idei Magyar Filmhét programjában. A film főszereplője Zita, akit…

tovább

magazin

Gerő Marcell: “Ön ült Tökölön a ’80-as években?”

Több év forgatás után, nemrég mutatták be Magyarországon Gerő Marcell Káin gyermekei című filmjét, amely annak járt utána, hogy mi történt az elmúlt…

tovább

magazin

Hajdu Szabolcs: Másképp szűröm át magamon a valóságot

Hatodik nagyjátékfilmjét, a Délibábot a torontói filmfesztiválon mutatták be, most pedig Amerikában félbehagyott alkotását szeretné befejezni.…

tovább

magazin

Papírcsodák 3D-ben

Mindketten a projekt kapcsán hajtogattak életükben először papírdarut, ugyanakkor a WWF imázsfilmjének készült Papírvilág karaktereinek és…

tovább

hír

Elhunyt Hollósi Frigyes

A Nemzeti Színház társulata mély fájdalommal tudatja, hogy Hollósi Frigyes Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész, a Magyar Köztársasági…

tovább

magazin

Szabó Simon: Falakon innen és túl

Rendezett kisfilmeket, de játékfilmet is Papírrepülők címmel, legtöbben mégis színészi alakításairól ismerik (Moszkva tér, Zuhanórepülés, Vespa,…

tovább

hír

Kortárs Rövidekkel folytatjuk az Örökmozgóban

Az Odeonnal közös Kortárs Magyarok sorozat következő alkalommal öt rövidfilmet vetít az Örökmozgóban, amelyre ismét sorsolunk jegyeket.

tovább

magazin

Jakab Juli: "Még csak forgatókönyvírócska vagyok"

Jakab Juli az SZFE-n végzett forgatókönyvíróként, de a mozikban látható a Senki szigetében és a VAN-ban is. Egy romkocsmában mesélt nekünk arról,…

tovább

magazin

Reisz Gábor: “Ez a film BKK-járműveken íródott”

VAN egy fiatal filmrendező, aki úgy döntött, hogy kisfilmes támogatásból mozifilmet csinál, ezért összeszedte a barátait és közel két év alatt, szűk…

tovább

hír

A Daazo.com karácsonyi meglepetése: itt a Kulo City!

A Kulo City eredetileg Stark Attila diplomamunkája volt az Iparművészeti Egyetemen, majd önállóan is megjelent a Roham Kiadó gondozásában. A…

tovább

magazin

„Őrültnek kell lenned ahhoz, hogy filmet forgass”

Gyerekkorában elhitette társaival, hogy a kommunista pártfőtitkár a rokona, a régi rendszer bukását pedig alig tudta elhinni. Akkori élményeiből és…

tovább

magazin

Maros Anna: Az utcán farkasvilág uralkodik

A legtöbb utcára kerülő nőnek nincs döntési lehetősége – hangsúlyozza Maros Anna, a múlt héten bemutatott Viktória – A zürichi expressz…

tovább

magazin

Alphan Eseli: "A háború soha nem lehet válasz"

A háború a teljesen hétköznapi emberekből is kihozza a gonoszt – Alphan Eseli török rendező szerint ez az egyik központi gondolata A hosszú út…

tovább

hír

Újabb díjak a Finalenak

Simonyi Balázs legújabb kisfilmje a World Independent Film Awardról és a lyoni filmfesztiválról is díjakkal tért haza.

tovább

magazin

Csáki László: Az idő a legjobb konzulens

Készülő rövidefilmeket bemutató sorozatunkban most a nemzetközi vonatjegy hamisítás történetét bemutató doku-animáció, a Kék Pelikán rendezőjét…

tovább

magazin

Pálfi György: Felszabadító élmény

Még egy éve sincs, hogy Pálfi Györgyöt megkereste a dél-koreai Jeonjou International Filmfestival, hogy készítsen filmet a támogatásukkal. Azóta a…

tovább

hír

Nemes Jeles Lászlót díjazta az Arte

Nemes Jeles László Iris című filmterve nyerte a torinói filmfesztivál hivatalos programjaként megrendezett Script&Pitch elnevezésű rangos…

tovább

magazin

Szimler Bálint, Rév Marcell: Nekik a Balaton

Szimler Bálint rendező és Rév Marcell operatőr már összeszokott alkotópáros. Megjárták Cannes-t Itt vagyok című kisfilmjükkel, 2011-ben pedig…

tovább

magazin

Zomborácz Virág: "Akkor kezdtem el a felnőtt életemet"

Forgatókönyvíró szakon végzett, írt sorozatokat, rendezett kisfilmet, első nagyjátékfilmje, az Utóélet pedig megjárta a Berlinalét és Karlovy Varyt…

tovább

hír

Módosult a filmtörvény

Egységes díjat fizethetnek a stábok 2013-tól egy-egy filmforgatási helyszín bérletéért. A mozgóképről szóló törvény - többek között ezt is…

tovább

magazin

Magyarósi Éva: Nem kell Anyának mindent tudnia

Magyarósi Éva ismert az animációs filmesek körében, nevéhez fűződik a Hanne és a Filmszemle díjas Léna is. Most új animációs sorozatáról, a…

tovább

hír

Szentimentális film a 30Y dalaiból

November 29-én jelent meg a 30Y zenekar legújabb, Szentimentálé című albuma, amellyel egy napon debütált a felújított Átrium Film-Színházban Lévai…

tovább

magazin

Pálos Gergely: "Végre megtanultam svédül"

Valószínűleg sokan eljátszottak már a gondolattal, hogy milyen lehet kedvenc rendezőjükkel együtt dolgozni. Egy nemrég az SZFE-n végzett fiatal…

tovább

magazin

Balassa Péter: Egy poposabb Cirko

Húsz évvel ezelőtt, egy Lőrinc pap téri pincehelységben hozták létre a mozit, azóta elköltözött, és egyik budapesti filmrajongó sem gondol a…

tovább

magazin

Nagy Dénes: A vágyam mindig ugyanaz

Idén két díjat is bezsebelt a magyar filmkritikusoktól, egyet a Lágy eső című kisfilmjéért, egyet pedig a Bukta Imréről szóló dokumentumfilmjéért.…

tovább

hír

Készülő filmek 2009-ben Vol. 4.

Negyedik etapjához ért cikksorozatunk, amelynek kapcsán ismét számos producert és rendezőt faggattunk ki készülő filmjeikről. Ezúttal két…

tovább

magazin

Tóth Luca: „Valószínűleg sokkot kaptam”

Az ártatlanság kora című diplomafilmjét júniusban a zsűri különdíjjal jutalmazta az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon. Tóth Lucával, aki…

tovább

magazin

M. Tóth Géza: Minden műfajban tudok örömet találni

M. Tóth Gézát elsősorban Oscar-ra nominált animációs rendezőként, a KEDD Stúdió vezetőjeként, illetve a MOME Anim volt tanszékvezetőjeként ismertük…

tovább

hír

Magyar rövidfilmek a világban, indul a 16. Országos Diákfilmszemle

Cakó Ferenc Arc, Béres Dániel Sárga labda és Nemes Gyula Letűnt világ című rövidfilmjei fesztiváloznak, augusztus 25-én indul a 16. Országos…

tovább

magazin

Nedeczky Dóra: Magyar szín a Nisi Masában

Az egyetemen filmtudományt tanult, később az Inforgnál és KMH Filmnél volt junior producer, majd a saját lábára állt. Egy hete nevezték ki a Nisi…

tovább

magazin

Mundruczó Kornél: Ilyen hullámvasúton még nem ültél

Tulajdonképpen Coetzee Szégyenének köszönhető, hogy egyáltalán megszületett a Fehér Isten. A disztopikus sztori forgatókönyve alig három hét alatt…

tovább

magazin

Czabán György: Csipkerózsika álomban

Idén májusban 60. alkalommal rendezték meg Országos Függetlenfilm Fesztivált, ezúttal Siófokon. Ennek apropójából beszélgettünk a fesztivált…

tovább

magazin

Borgula András: Egymás mellett és egymás közt élünk

Több mint két tucat filmmel, többek közt Oscar-esélyes világháborús történettel, és rendhagyó kísérőprogramokkal várja a Művész moziban az…

tovább

magazin

Berlinben forog a következő Menjek/Maradjak

Közösségi finanszírozásban, nulla forint állami támogatással valósult meg az utóbbi idők egyik legizgalmasabb dokumentumfilmje, a Józsa László,…

tovább

magazin

Miklós Alexandra: "Le kell adni az egóból"

Grafikusnak készült, majd csatlakozott Pohárnok Iván csapatához, ahol maszkokat készített. Amikor saját lábra állt, dolgozott Steven Spielberggel és…

tovább

magazin

Major István: Már alig várom, hogy mivel áll elő legközelebb

Major István, a Filmteam vezető producere számtalan reklámfilm, külföldi bérmunka, és jópár magyar játékfilm létrejöttében közreműködött. Legutóbbi…

tovább

magazin

Amikor a politikus katapultál a valóságba

Milyen az, amikor egy politikus a parlament biztonságos falait hátrahagyva alámerül a magyar rögvalóba? Szirmai Márton elképzelte, és Az expedíció…

tovább

magazin

Dyga Zsombor: Kedvtelésből és lendületből

Dyga Zsombor (Tesó, Utolér, Köntörfalak) Couch Surf című neurotikus vígjátéka március 6-án kerül a mozikba. A filmről és a terveiről a rendezővel…

tovább

magazin

A vágy sosem hal meg

Sós Ágnest (Őrült szerelem ez, Van a börtön, babám…, Teri nagyi, Láthatatlan húrok: A tehetséges Pusker nővérek ) Triesztből hazafelé jövet, az…

tovább

magazin

A filmezés akkor érdekes, ha csinálod is

Kovács Gábor producer-társával és feleségével, Pataki Ágival immár 20 éve vezeti a Filmpartners-t, amely reklámfilmtől a nagyjátékfilmig gyártja a…

tovább

magazin

Novák Emil: „Egység és különlegesség”

December 12-én 12 kategóriában adja át díjait a Magyar Operatőrök Társasága. Az Aranyszem alkalmából hazalátogat Amerikából Dávid Zoltán, aki…

tovább

magazin

Mindig helyben kell lenni

Valentin-napon mutatják be a hazai mozik az év első romantikus vígjátékát, melyben a férfi szereplők többsége másra sem vágyik, minthogy végre…

tovább
az összes dosszié

Lefkovicsék gyászolnak

Breier Ádám első nagyjátékfilmje egyszerre nevetett és ríkat meg, miközben egy sokak számára ismeretlen világba kalauzol el. Ha csak egy kellemes vasárnap délutáni családi dramedy lenne, akkor is szeretnénk, de a Lefkovicsék gyászolnak ennél sokkal többet ad és fontos űrt tölt be a magyar filmek között.

Filmhu podcast #87: Szabó Kimmel Tamás

Filmhu podcast #86: Breier Ádám

Három pasi és a nagy córesz – végre láthatóvá válik a 21. századi magyar zsidó sors

a teljes dosszié

Rendezőnők a magyar filmtörténetben

Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.

Dr. Balázs Mária, aki öt percig gondolkodhatott, hogy lesz-e ő az első magyar filmrendezőnő

Filmhu podcast #88: Szederkényi Olga és a magyar filmrendezőnők

Riedl Klára, a filmrendezőnő, aki “magyar népi filmmel” futott be 1939-ben

a teljes dosszié
 
hirdetés
 
hirdetés
 
Hej, sört kevertél szakéval? Sose keverd a kettőt.

Bob Harris / Elveszett jelentés

Oszd meg! Az összes idézet