Az NMHH Médiatanácsa 107,4 millió forint értékben támogatta portréfilmek, gazdasági, történelmi és kulturális témájú dokumentumfilmek elkészítését az Ember Judit-pályázat idei első fordulójában, valamint május 11-ig meghosszabbította a rádiós hangjátékok készítését ösztönző Cserés Miklós-pályázat beadási határidejét. A testület határozott arról is, hogy következő ülésén napirendre veszi a TV2 Éden Hotel című műsorának szexuális bántalmazást tartalmazó április 27-ei adásával kapcsolatos eljárás megindítását, a folyamatban lévő hatósági vizsgálat első eredményei alapján.

A Magyar Média Mecenatúra Program 2015-ös Ember Judit-pályázatának első fordulójában sikeresen pályáztak számos portréfilm tervével, ennek köszönhetően film készül Koszorús Ferenc II. világháborús zsidómentő tisztről, Sipos József orvosról, szobrászról, műgyűjtőről, Duma Andrásról, a moldvai csángóság költőjéről, Vaszi Leventéről, a Fölszállott a páva vetélkedő közönségdíjasáról, valamint három erdélyi cigány népzenészről.

Dokumentumfilmet forgatnak majd az egri börtönben alkalmazott meseterápiáról; a Londonban magyar kitelepültekből összeálló női kézilabdacsapat tagjainak életéről; a magyar szénbányászat jövőjéről, az elbocsátott márkushegyi bányászok sorsán keresztül; az amerikai magyar közösségek megmaradási esélyeiről, sorsáról, a clevelandi templomuk hányattatásainak apropóján; valamint egy elképzelt erdélyi falu valós lakói által megélt élettörténetek párhuzamos feldolgozásáról.

A történelmi témájú filmek között látható lesz egy Magyarország I. világháborús szerepének bemutatásáról szóló dokumentumfilm második része; a száz évvel ezelőtti, Z hipotézis fedőnevű, Erdély első elfoglalására irányuló romániai hadművelet hátterének kifejtése; a közelebbi múltból pedig az ÉK-’87 elnevezésű pártállami titkosszolgálati akció részleteinek megismertetése, amely a rendszerváltó elitben mutatkozott törésvonalak elmélyítését célozta.

A Médiatanács 2011 óta 167 dokumentumfilmet támogatott 1,3 milliárd forint értékben. A mecenatúra programban támogatott alkotások hazai és nemzetközi filmfesztiválokon is eredményesen szerepeltek, eddig több mint 150 fesztiválon szálltak versenybe, és közel 50 díjat nyertek.

A Médiatanács a mecenatúra program keretében két módosításról is döntött. A grémium kibővítette a forgatókönyvek írását támogató Egri Lajos-pályázat kedvezményezetti körét. A Casablanca című film magyar vonatkozásait, az akkori világháborús események tükrében feldolgozó Curtiz című forgatókönyv terve ugyanis adminisztrációs okok miatt maradt ki az április 21-én meghozott pályázati döntésből. A szóban forgó pályázatot újraértékelték, és a bírálóbizottság javaslata nyomán a Médiatanács 800 ezer forintos támogatást ítélt meg a Kolozsi László dokumentarista film noir forgatókönyvtervét benyújtó Halluci-Nation Kft.-nek, amely Topolánszky Tamás rendezővel tervezi majd a támogatott forgatókönyv alapján készülő film forgatását. A testület másik módosítási döntése szerint meghosszabbította a rádiós hangjátékok készítését ösztönző, 50 millió forint keretösszegű Cserés Miklós-pályázat beadási határidejét április 21-ről május 11-re.

A testület – Karas Monika NMHH- és Médiatanács-elnök kezdeményezésére – eheti ülésén tárgyalt arról, hogy az április 27-én a TV2 Éden Hotel című valóságshow-műsorában adásba került szexuális bántalmazás kapcsán, következő ülésén napirendre veszi a szóban forgó műsor vizsgálatát és a hatósági eljárás megindítását, a hétfőn, az elnök által kezdeményezett hatósági vizsgálat első eredményei alapján.

Helyi rádiós pályázatokkal kapcsolatos döntések

Lezárult az Orosháza 88,6 MHz helyi rádiós frekvencia 2014. december 18-án megindított pályázati eljárása. A Médiatanács megállapította, hogy az egyetlen alakilag érvényes pályázati ajánlatot beadó Magyar Katolikus Rádió Zrt. ajánlata tartalmilag érvénytelen, így az egész pályázati eljárás eredménytelen. A felhívásra összesen – az említett cégen kívül – hárman pályáztak, az Orosházi Média Kft., a Magyar Múzsa Kft. és Tuska Milán. Ezen ajánlatok alakilag bizonyultak érvénytelennek. A Médiatanács felkérte az NMHH-t a frekvencia ismételt pályáztatásának előkészítésére.

A Sopron 104,6 MHz helyi frekvencia pályázati eljárásában megtörtént a benyújtott egyetlen pályázati ajánlat alaki vizsgálata, amelynek eredményeképpen a Médiatanács pályázati nyilvántartásba vette a Magyar Katolikus Rádió Zrt.-t, mert az ajánlatot alakilag érvényesnek találta.

További részletek ITT:


(Forrás: A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa)