A filmkritikusokból álló zsűri indoklásában kiemelte, hogy az 1945 „westernfilmeket idéző fekete-fehér képei már a kezdettől fogva lebilincselik a nézőt. Már most úgy érezzük, hogy ez a film a nagy klasszikusok közé kerül.”

Az 1945 világszerte kiemelkedő sikerrel szerepel a filmfesztiválokon, korábban közönségdíjat nyert a Berlinalén, Miamiban, Washingtonban és a budapesti Titanic-on is, műsorra tűzte a nagy presztízsű 70. Edinburgh-i Nemzetközi Filmfesztivál. A napokban kezdődő rangos Jeruzsálemi Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába és a San Francisco-i fesztiválra is meghívást kapott, mi több a régió vezető nyári filmfesztiváljai is bemutatják: a szomszédos Palicson és a lengyelországi Wroclawban a „New Horizons” filmfesztiválon is műsoron lesz.

Forrás: Katapult Film

Török Ferenc filmje 1945 augusztusának egyetlen napján játszódik, témája a második világháború utáni újrakezdés a vidéki Magyarországon. Szántó T. Gábor novellájának filmes feldolgozása erős színészgárdát vonultat fel: Rudolf Péter, Tasnádi Bence, Szabó Kimmel Tamás, Sztarenki Dóra, Angelus Iván, Nagy Marcell, Szirtes Ági, Szarvas József, Znamenák István és Nagy-Kálózy Eszter alakítják a fontosabb szerepeket.

Az 1945 a Filmalap és a Claims Conference támogatásával készült a Katapult Film gyártásában. Magyarországon április óta 30 ezren nézték meg, és továbbra is műsoron van a budapesti és a vidéki mozikban.
 
Bővebb információ a berlini fesztiválról a hivatalos oldalon található.

Forrás: MNF