Az iskolának olyan ismert diákjai voltak, mint Forman és Menzel, Kusturica és Kundera, hogy csak a legnagyobbakat említsük. A fesztivál egy izgalmas válogatást vetít a FAMU friss vizsgafilmjeiből, Michal Bregant, az iskola  korábbi dékánja, a Cseh Filmarchívum igazgatója pedig a nemzetközi zsűriben foglal helyet.

Csehország egy megrázó vadonatúj film, a Karlovy Varyban díjazott Snake Brothers magyarországi premierjével szerepel a nagyjátékfilmes versenyprogramban. Jelen lesz a film egyik főszereplője, Matej Hádek is. A dokumentumfilmek között két gyöngyszem is bemutatkozik: a Cseh sörháború című, címéhez illően, a világszerte kedvelt ital múltjáról és jövőjéről mesél, és megtekintése után a nézők garantáltan beülnek egy-két sörre.

A Concrete Stories című film pedig a szerte Közép-Európában ismert panelprogramok szomorú és mulatságos részleteivel foglalkozik, igazi cseh humorral és iróniával. A CineClassics Ivan Passer éppen ötvenéves, frissen felújított remekművét, az Intim megvilágításbant vetíti.

A program támogatója a Cseh Centrum, amelynek honlapján még több információ elérhető a filmekről.