Kostil Danila 12 éves koráig a Krím-félszigeten élt üzbég apukájával és orosz anyukájával, majd szülei egyszercsak Budapesten telepedtek le, így Danila és öccse, Luka már ezen a "rettentő szutyok helyen" nőttek fel. A gimnáziumi barátokkal közösen alapított KOLINFILM először mindenféle egyperces szpotokat, gegeket, reklámokat készített (cikkünk a Kolinfilmről), majd jött a nagy dobás, hogy készítsenek a kisfilmet az ismert street art képzőművész, Stark Attila diplomamunkájából, a Kulo Cityből.

kulopromo 500

A kisfilmet először a Műcsarnokban mutatták be, majd a NextArtban egy kiállítás keretében lehetett megnézni, illetve limitált példányszámban DVD-n is elérhető volt. A 42 perces rövidfilm három részletben kerül fel a Daazo.com online videómegosztóra: az első részt (I like) december 6-án hozta a Mikulás, a második rész (I hate) december 13-án kerül fel, a befejező epizód (I want) pedig december 20. után lesz látható. 

Íme, az első rész:


“Budapest, rettentő szutyok hely, mégis itt élünk, kénytelenek vagyunk” - indul a Kulo City. “A kisfilm a bulik, a lelkesültség és a letargia ezredfordulós Budapestjének lenyomata, mely egyszerre nemzedéki, vicces, ironikus, szemtelen, laza, mégis megrázó.” - áll a szinopszisban. Kocsmázások, haverok, utcaképek, festés, írás, megélhetés, barátnő, vágyak, álmok, csalódások, megcsalás, szerelem, félelem - ezekből a szilánkokból áll össze a Kulo City egy filmmé.

Kövesd a Kulo City oldalt a Facebookon, hogy ne maradj le a további két részről!