Négy magyarországi és két határon túli, online sorozat tervével pályázó alkotói csapat jutott összesen hatmillió forintos támogatáshoz a médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja keretében kiírt idei Neumann János-pályázat második fordulójában - közölte a hatóság.

mandiner.hu oldalon látható majd a Jelversek, amelyben siketek jelelnek el tíz klasszikus művet, valamint az Épületek XXI. című sorozat, amely tíz kiemelkedő, az idei Média Építészeti Díjért versenyzett kortárs alkotást mutat be. A válasz.hu-n lehet majd megnézni a Folk című portréfilm sorozatot, amely öt újhullámos magyar népzenei formációról, köztük a Góbé és a CimbaliBand zenekarról szól. A Kitekinto.hu-n az Esélyek és veszélyek című ismeretterjesztő ötrészes riportsorozatra lehet majd kattintani, amely a kereszténység és az iszlám békés együttélési lehetőségeit kutatja fel. Ugyanakkor a határon túli támogatottak közé tartozik az Erdély mozgóképes öröksége című ötrészes websorozat a kolozsvári filmstúdió és alapítója, Janovics Jenő történetéről, amelyet a mediaklikk.hu oldalon tesznek közzé, valamint az Útravaló Erdélyből címmel az mno.hu-n, illetve a szekelyhon.ro-n futó portréfilmek, amelyekben hét különleges erdélyi egyéniség vall emberi és családi örökségükről. 

A médiatanács 2012 óta eddig 70 online filmet, filmsorozatot, illetve hangoskönyvet támogatott 76 millió forinttal a Neumann János-pályázatokon annak érdekében, hogy ösztönözze az interneten nézhető, hallgatható igényes magyar médiatartalmak előállítását.

(forrás: MTI)