Hiánypótló, régi kötelezettség, régi tartozás - minden kritika ezzel kezdi a Puskás-film méltatását. A valóban kézenfekvő téma kapcsán aztán főleg az egyéni tudás és viszony tükrében folytatódnak az írások, ki-ki más témában és irányban igényelne több információt, de abban mindenki egyetért (mi is) , hogy Almási alázatának és tudásának köszönhetően egy Puskás emlékéhez és jelentőségéhez méltó mű született, egy igazán érzékeny, megindító alkotás.

"...hogyan törte át egy zseni a provinciális korlátokat..." (Mozinet)

A magazinban Mátyás Péter először Puskás életútját, pályáját vázolja fel, majd rátér a filmre. Kiemeli, hogy megelevenedik az életút, együtt élhetjük át a különböző nagyobb eseményeket. "A látottak alapján úgy érezzük, Puskást külföldön még jobban szerették, de mindenképp jobban tisztelték és megbecsülték, mint itthon. Ha mégis marad némi hiányérzetünk, az inkább a történelmi és társadalmi háttér ábrázolásának elnagyoltságával magyarázható, kevésbé hangsúlyos és kidolgozott, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie egy kivételes képességű tehetségnek a szűk mozgásteret biztosító diktatúrában." Puskás és a párt, foci és poltika kapcsolatáról nézett volna tehát Mátyás többet, ugyanakkor a film végkicsengése cikkünkhöz hasonlóan számára is ambivalens: "Szülőhazája sokáig megtagadta tőle, hogy büszke lehessen rá. Puskás élete így annak is példázata, hogyan törte át egy zseni a provinciális korlátokat, és hogyan próbálta a kommunista diktatúra kihasználni, majd eltiporni a rajta túlnövő ikonját."

Nagy foci

"...csúsztatások és ítélkezések nélkül..." (Csapnivaló)

A film intenzitását, személyes közelségét, autenticitását emeli ki a Csapnivalón -lido- is, "Ezzel a filmmel tényleg megtudjuk, ki volt Puskás Ferenc, milyen ember volt, a személyiségjegyeit tekintve, hogyan viszonyult az akkori itthoni szocialista diktatúrához, hogyan töltötte ki az életét a futball, és hogy pontosan mit is jelenthetett számára a játék." Az Almási-féle dokumentumfilmre általában is annyira jellemző intimitás itt is létrejön, és megérinti a nézőt. És ez a titka talán annak is, hogy a néző gyarapodik, gazdagodik a film által: "Akármennyit is tudtunk a film előtt Puskás "Öcsiről", a film megnézése után mindenki számára összeállhat egy kép róla, egy pontos életrajz, csúsztatások és ítélkezések nélkül, baráti hangnemben és a csodálat attitűdjével. Jó film, méltó Puskáshoz."

"A szíve olyan nagy volt, mint a hasa" (index.hu)

Valuska László a Puskás-legendáriummal való szembenézés közösségi jelentőségét emeli ki, de szerinte Almásit túlságosan beszorította a 100 perces terjedelmi korlát, "valószínűleg a tízrészes sorozat lesz az ő igazi terepe", ahol majd minden részlet a maga teljességében bomolhat ki: "A Puskás Hungary című film sok dolgot nem mutat meg igazán részletesen, mint az 50-es években játszott szerepét, pedig rengeteg utalást tesznek az alkotók erről is." A másik, a Puskás Hungaryből következő reménybeli sikertörténet pedig az életrajzi játékfilm lesz, aminek egyrészt nagy keletje is van manapság a nemzetközi filmes életben, másrészt Puskás a kalandfilmhez is méltó történésekkel, fordulatokkal teli élete szinte megírt forgatókönyv. Valuska a film második részénél érez némi lanyhulást, "a madridi időszaknál ül le a pörgés, amikor még a rendező is elveszti egy pillanatra a feszített figyelmet, és hagyja kicsit Puskást fényezni".
 

"Magas színvonalú dokumentumfilm a leghíresebb magyarról"

"Nézzük meg, ha el vagyunk keseredve" (origo.hu)

Mesterházy Lili először egy ironikus URH-idézettel indít, de a cikkben már csak az őszinte elismerés hangneme uralkodik. A többiekkel ellentétben a szerző kitér valamennyire a formai kérdésekre is ("Nincs itt semmi formabontás; klasszikus dokumentumfilmes tempóban haladunk előre az időben."), illetve a katartikus és megejtő jelenetek felsorolása után (minden cikkben megtaláljuk az 1981-es hazatérést, mint a legmegindítóbb részt) párhuzamot von a többi Almási-dokuval: "Abban az értelemben nem Almási-film a Puskás Hungary, hogy hiányzik belőle Almási legerősebb, legfontosabb vonása: az a hihetetlen érzékenység, az az intelligens, a háttérben csendben lélegző dokumentumfilmes jelenlét, amitől a Sejtjeink-ben vagy Az út végé-ben megnyíltak és mesélni kezdtek a lelkek. Hiányzik, de ez nem Almási hibája. Itt erre nem volt lehetőség: hőse halott. Ahhoz, hogy megszólaltassa, archív anyagokra van utalva; Csuja Imrével olvastatja fel Puskás szavait (remek a szinkron egyébként, játékfilmes mívességgel vették fel a magyar hangokat.) Amit helyette kapunk: egy más típusú, de ugyanolyan magas színvonalú dokumentumfilm a leghíresebb magyarról. Nézzük meg, ha el vagyunk keseredve. Erőt ad."

"Öcsi népi hős, mesebeli legkisebb fiú" (Élet és Irodalom)

Az ÉS-ben Báron György ír a filmről, és elsősorban Puskás alakjának változatait, metaforáit éri tetten a Puskás Hungaryben, amely "egy nagy magyar, szélesebben kelet-európai alaptörténet. Hőstörténet és szomorújáték egyszerre. Előbbiből erős hiányt szenvedünk, utóbbival tele a padlás. A Puskás-sztori lényege - s ezt látta meg jó érzékkel Almási -, hogy benne e két história elválaszthatatlanul eggyéfonódik. Öcsi népi hős, mesebeli legkisebb fiú, ahogy Esterházy jellemezte találóan." Népi hős, népmese, sorstragédia, Zorba és Odüsszeusz - Báront érezhetően a film szuggesztív ereje sodorja magával, amely erő, azaz maga Puskás, rengeteg értelmezési pontot megidéz. Puskás, és ebben csak a legnagyobb futballhősök hasonlítanak rá, mítikus figura, története magukba húzza a nézőt, feloldja magában az életet. Báron a burjánzó, lendületes értelmezői hév mellett kiemeli az aprólékos munkát, Almási mellett kiemeli az operatőr Tóth Zsolt, a zeneszerző Dés László és a vágó Hargittai László nevét. Cikkének zárlata pedig, annyi más cikkhez hasonlóan, keserű: "Nagyszülei még nem beszéltek, Spanyolországban élő unokái már nem beszélnek magyarul. A legismertebb magyarnak sem a felmenői, sem a lemenői nem tudták-tudják helyesen kiejteni a legismertebb magyar nevét."