Miután egyre többen tették fel a kérdést: miért nem láthatjuk a Filmhéten az anno a hazai kritikusok által is pozitívan fogadott darabot, kiderült: a Filmalap támogatása nem jelentett automatikus részvételt, a Filmhétre a gyártóknak kellett neveznie a filmeket, a Kojotot pedig nem nevezte a filmet gyártó Megafilm.

A történet az interneten folytatódott a Megafilm lépésével: a gyártó a legnagyobb videómegosztó oldalon tette elérhetővé Kostyál Márk filmjét, aki egy közösségi oldalon úgy reagált: végtelenül etikátlan és számos stábtag munkáját semmibe vevő lépés volt az interneten, a hangsávot illetően például nagyjából élvezhetetlen minőségben hozzáférhetővé tenni a filmet, azzal az élménnyel szemben, amit a Filmhétre való nevezéssel együtt járó mozivetítés jelenthetett volna.

Megkérdeztük Kostyál Márkot: hogy lehet, hogy nem történt egyeztetés a gyártó és az alkotók között a filmhetes nevezéssel kapcsolatban? A rendező elmondta: tavaly március óta egyáltalán nem tud kommunikálni a gyártóval, pedig többször kereste a Megafilm képviselőit, többek között akkor is, amikor a film hirtelen lekerült a mozik műsoráról. Érdemi választ viszont állítása szerint egyszer sem kapott a kérdéseire.

Minderről Kálomista Gábor, a Megafilm vezetőjének álláspontját is szerettük volna meghallgatni, ő viszont „egy televíziós csatornával való megállapodásra” hivatkozva, amelynek értelmében csak nekik nyilatkozik az ügyben, elzárkózott tőle, hogy bármilyen kérdésünkre válaszoljon.

Azóta az ügy szerencsés és váratlan fordulatot vett: hétfőn a Megafilm közleményben tudatta, hogy az összes hazai mozi rendelkezésére bocsájtja az egyébként 330 millió forintos támogatással készült Kojotot, vállalva a forgalmazással kapcsolatos költségeket is. Tegnap pedig az a hír is napvilágot látott, mely szerint egy nagy, nemzetközi légitársaság Budapest-Dubaj járata fedélzeti szórakoztató-rendszerének filmkínálatába is bekerült Kostyál filmje, olyan, hazai munkák mellett, mint a Kincsem és a Vakfolt.

Úgy tűnik, ezzel lezárult a „Kojot-ügy”, Kostyál Márk mindenesetre már a hétfői hírek előtt azt mondta a Filmhunak: nem szívesen foglalkozik ezzel a témával, inkább megpróbál előre tekinteni, két filmtervére koncentrálva, amelynek megvalósítását a Kojot alkotói csapatának jó részével együtt tervezi. A filmnek egyébként a Megafilm által történt megosztását követően egy másik, jobb minőségű verziója is hozzáférhetővé vált az interneten, a két változat ez alatt a néhány nap alatt összesen több, mint 100 ezres látogatottságot ért el.