A közönség szavazatai alapján második helyezést a Nagyanyák (Afarin Eghbal, UK, 2011) című rövidfilm kapta. Az idei versenyprogram témái, valahogy nem egy rózsaszín, boldog világról szólnak. Ezt mutatja az idei fesztivál közönségének nyertes filmje is.  Damian Nenow A gyűlölet útjai című (Lengyelország, 2010) alkotása a határtalan, gátakat nem ismerő harcról és gyűlöletről.

anilogue_lazarov_500

Lazarov


A tavalyi évhez hasonlóan idén is volt diák zsűri díjazott. „A kisfilm frappáns módon egyesítette letisztult példázattá a sikeréhes ember szorongásait és küzdelmeit. Kellő humorral érzékeltette az érvényesülés útjának visszásságait.“ – hangzik el a diák zsűri értékelésében az Ikrek című Peter Budinsky szlovák rendező idén bemutatott filmje díjátadásakor.

A fesztivál rövidfilmes zsűrije, Hilmar Sigurdsson (animációs filmproducer, Caoz Animation, Reykjavik), Wolfgang Obermair (fluxusművész és a bécsi iparművészeti egyetem tanára, Bécs) és Igor Lazin (animációs filmrendező, Myfilm, Budapest) harminc film közül választotta ki az idei díjazottakat és a fesztivál rövidfilm kategóriájának nyertesét.

anilogue_pocak_500
Pocak


Az 'A' blokkban szereplő filmek közül több is elnyerte a zsűri tetszését. Így aki esetleg az A versenyprogramról lemaradt a vasárnapi díjazottak vetítésén még bepótolhatja. Külön díjban részesült a közönség által is díjazott Pocak (Julia Pott, Egyesült Királyság, 2011) A Pocak egy fantázia világban játszódó szokatlan barátságról szól, melyben a karakterek érzékletesen és alaposan kidolgozottak. A film egyedi és innovatív (flow) hangulatát a sokféleképpen bemutatott test (egyszerre a testben és testen kívül) teremti meg. Mind ezt pedig egy összefüggő történet narratívája teszi teljessé.

Szintén külön díjban részesült egy nő és egy légy szimbiotikus kapcsolata, Helena Frank (Dánia, 2010) alkotása a Nehéz Fejűek. Az animációt a kicsi, de nagyon intenzív gesztusok és a minimális hang használat teszi egyedivé. A görög Nomit (2010) Az élet és zene szent csirkéjének már a címe is jól elővetíti, hogy mire is számítson a néző. A rövidfilm animáció egy szürrealista és nehezen felismerhető, gigantikus méretű, két fejű csirkéről szól, aki egyszerre mozog a természet és az emberek alkotta világ között. A film animált és valós jelenetek kollázsa egy egyedi, utópikus térben.

anilogue_a_nagy_haz_500

A nagy ház


A zsűri döntése alapján, az idei Anilogue nemzetközi rövidfilmes versenyét a Lazarov nyerte. Luis Nieto (Franciaország, 2010) a film rendezője a valós és valótlan világ közötti bizonytalan átmenettel játszik, miközben végig megtartja a párhuzamot a máig ismeretlen szovjet kutatásokkal kapcsolatban. Az élő és animációs képek közötti váltások alatt két férfi orosz párbeszédét halljuk, de nem értjük. A film nem csupán a világunkra, hanem az animáció eszközeire is reflektál. Az animáció életre kell, egy csirke reanimálódik, egy halott test újjá éled. A Lazarovban megjelenített erős koncepció és az egyedi fekete humor része annak az attűdnek, ami Louis Nieto munkáját jellemzi.

A rövidfilmek versenye ezzel véget ért. A legjobbakat vasárnap, november 27-én, láthatjuk viszont a Toldiban, 16.00 órától. A fesztivál azonban még koránt sem ért véget. Az egész estés filmek kategóriájában a zsűri kedden, november 29-én hirdeti majd ki Bécsben az idei díjazottakat. Addig pedig érdemes még ellátogatni az Urániába és a Toldiba, ahol vasárnap az idei kilenc egész estés filmből ötöt még elcsíphetünk a fesztivál vége előtt.