A november 16-25 között megrendezésre került Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál változatos témájú rövidfilmeket válogatott össze a rendezvényre. Regina Welker Krake című filmjében egy kislány nem veszi észre, hogy gonosz polip barátja irányíthatatlanná válik, ezáltal egy barátságot szakít ketté. Szintén egy barátság széthullását mutatja be a holland rendező, Hisko Hulsing Junkyard című alkotása, melyben egy hajléktalan kirabol egy leszúrt férfit, miközben élete utolsó pillanataiban egy régről őrzött emlék képei villannak be.

junkyard2


A múlttól való félelem Bruno Collet francia rendező alkotásában, a His war-ban (Az ő háborúja) jelenik meg. Emile születésnapján egy ajándék idézi fel benne katonai múltját, amit inkább elfelejtene. Egy ember sorsát, aki bátorsága és kitartása árán jut el céljához, Kaspar Jancis mutatja be rövidfilmjében, a Villa Antropoff-ban. A különböző emberi sorsok ábrázolása mellett kifejezetten humoros történetnek bizonyult Gottfried Mentor, Oh Sheep című rajzfilmje. Két báránycsorda története, akik egymás társaságát keresik, de a haragban lévő pásztorok mindent megtesznek, hogy távol tartsák őket egymástól.

A fesztivál utolsó napján, november 24-én osztották ki az Uránia Nemzeti Filmszínházban a fesztivál díjait. A rövidfilmes kategóriában az észt animációs rendező, Chintis Lundgren, a lengyel médiaművész, Bogdan Achimescu és az ismert magyar képregényrajzoló, Fritz Zoltán értékelte a 27 versenyző alkotását, s végül a svájci Lena von Döhren The little bird and the leaf (A kismadár és a falevél) című alkotása kapta a Best Of Anilogue 2012 díját. A történetben a kismadár odamegy a falevélhez, hogy megöntözze, de az lehull és a szél szárnyán repül végig az erdőn. Eközben a ravasz róka is megjelenik.

thelittlebirdandtheleaf


A zsűri tagjai egyenként is díjazták a kisfilmeket: Chintis Lundgren a francia Marie Vieillevie Sister and Brother (Testvérek) című alkotását díjazta, amely egy kislányról szól, aki nagyon közel áll bátyjához. Bogdan Achimescu Natalia Mirzoyan orosz rendezőnő Chinti című filmjét találta a legjobbnak. A történet egy kis hangyáról és az ő álmáról szól. Fritz Zoltán az észt Kaspar Jancis Villa Antropoff című rajzfilmjének adott díjat. A diákzsűri szintén ezt a filmet találta a legjobbnak. A közönségszavazatok alapján a spanyol Jossie Malis Bendito Machine IV című rövidfilmje lett a legjobb.

benditomachineIV