A konzultáció célja "szemléletváltást" vinni a filmfinanszírozásba, ezért minden érintettet meghívtak a megbeszélésre. Készül egy úgynevezett Pályázati tükör, amelynek révén valamennyi támogatott alkotás sorsa, helyzete nyomon követhető lesz. Ez azt jelenti, hogy minden készülő filmnek létrejön az önálló honlapja, amelyre a kötelező adatokon túl például fotók, interjúk is felkerülhetnek - ismertette Kollarik Tamás.

Mediatanacs animacio1 MTISzigetvaryZsolt 500
Kollarik Tamás és Vitézy László (fotó: MTI - Szigetvary Zsolt)


Bejelentette azt is, hogy szeptember-október folyamán egy kisebb filmszemlét terveznek, ezen mintegy 50-60, addig elkészült filmet fognak bemutatni az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Magyar Filmművészek Szövetségének szombati közgyűlésére reagálva Kollarik hangoztatta: a Médiatanács a független filmeket, független műhelyeket támogatja pályázataival.

Vitézy László, a pályázatokról döntő zsűri elnöke rámutatott arra, hogy a jelenlegi keretösszeg nem fedezi ugyan az igényeket, de "arra elég, hogy életben maradjon ez a nagy múltú szakma". A pályázat elbíráláskor előnyben részesítik a gyerekfilmeket, tekintettel az M2-n nemrég indult közszolgálati gyerekcsatornára, de szeretnék, ha a jövőben több támogatást adhatnának a művészi animációknak is.

A rendező megjegyezte, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a pályázók költségvetési elképzelései "nehezen találják meg a realitást", szerinte ma már nagyon olcsón is elő lehet állítani animációs filmeket, ez azonban nem látszott meg a pályázatokon. Úgy vélte, hogy a pályázók terveinek vizuális része általában elfogadható, de a "szellemi része" nem.

Mediatanacs animacio2 MTISzigetvaryZsolt 500
Néder Sarolta, Kollarik tamés, Vitézy László, Horváth Vanda (fotó: MTI - Szigetváry Zsolt)


"Mintha hiányoznának az írók, az igazán nagy ötletek" - fogalmazott Vitézy László, aki szerint az animáció területén is igaz a mondás, hogy "az író a leggyengébb láncszem".

Horváth Vanda utalt arra, hogy a Magyar Televízió tavaly december 22-én elindult gyerekcsatornája befogadó közege tud lenni a Médiatanács által támogatott műsorszámoknak, és a csatorna az elkészült alkotásokat bemutatva továbbra is értékes alternatívát nyújthat a nézőknek. Az M2 elsősorban kisgyermekeknek szól, az itt látható tartalmak erőszakmentesek, barátságosak, egyszerre európaiak és magyarok - tette hozzá.     

A konzultáción a szakma több képviselője is megjelent. Ulrich Gábor rendező, a Magyar Filmművészek Szövetségének animációs tagozatának vezetőségi tagja például azt kifogásolta, hogy a filmet előállító szervezetet és nem a rendezőt veszi figyelembe a médiatanács a pályázatok befogadásakor, hiszen a kiírás szerint egy szervezet egyszerre csak három pályázatot adhat be. Vitézy László elmondta: céljuk az volt, hogy ne csak a nagy stúdiók tudjanak a pályázatokon indulni.

Mediatanacs animacio3 mediatanacs 500
(fotó: Médiatanács)


Muhi András producer, az Inforg Stúdió vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a médiatanács pályázatai alapvetően a közszolgálati adók televíziós igényeit elégítik ki, ám az új filmfinanszírozási struktúra nem fedi le a filmes műfajok sokszínűségét, épp a filmszakma "legvirulensebb" ága nem tud megfelelően fejlődni. Szerinte kevés az NMHH-nál rendelkezésre álló forrás.

Mikulás Ferenc, a kecskeméti rajzfilmstúdió vezetője a befejezetlen, részben már elkészült sorozatok jövőjéről érdeklődött, továbbá felvetette egy - a Médiatanács és az animációs szakma közötti - beszélgetés lehetőségét az idei Kecskemét Animációs Filmfesztiválon.

Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanszékvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy hallgatók nem ismerik a pályázati rendszert. Rámutatott: sok tanuló nem önálló alkotásokat akar létrehozni, hanem egy-egy stúdióban "otthonra lelni", ám ez ma Magyarországon nem lehetséges. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a televíziós platform a világon már mindenütt túljutott a "zenitjén", nagy hangsúlyt kellene fektetni az interaktív tartalmak fejlesztésére.