A Berlinale független zsűrijei már ma délben megtartották díjátadó rendezvényüket. A nagy presztízsű fesztiválon múlt héten kiemelkedő sikerrel bemutatott magyar film, a Testről és lélekről a filmkritikusokat tömörítő FIPRESCI zsűrije szerint a legjobbnak bizonyult.

A kritikusok mellett a hattagú nemzetközi ökumenikus zsűri is Enyedi munkáját ítélte a legjobb versenyfilmnek, továbbá a Berliner Morgenpost olvasói zsűrije is a magyar filmet díjazta. Enyedi Ildikó személyesen vette át a díjakat Berlinben.

A Testről és lélekről egy megindító szerelmesfilm, amelyben két, zárkózott ember szarvasként találkozik egymással álmában. Enyedi Ildikó alkotása lesz a közelgő Magyar Filmhét nyitófilmje, a hazai mozik pedig március 2-ától vetítik a Mozinet forgalmazásában.

Rudolf Péter, Terhes Sándor és Szabó Kimmel Tamás Török Ferenc 1945 c. filmjében

Török Ferenc 1945 című filmje, melyet nagy sikerrel vetítettek a Berlinale Panorama programjában, a közönségszavazatok alapján a harmadik díjat nyerte el. Az 1945 augusztusának egyetlen napján játszódó történelmi film témája a második világháború utáni újrakezdés a vidéki Magyarországon. Az 1945 hazai premierjére a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon kerül sor április elején.

(Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap)