A cégvezető kiemelte: a jelenlegi üzemeltetővel azért mondták fel a szerződést, mert nem tudta fizetni a bérleti díjat. A tartozás mértékét több millió forintra becsülte. Körösvölgyi Zoltán szerint a bezáráshoz több tényező vezetett, amelyek közül a legfontosabb a nézői érdeklődés hiánya. "Vannak mozik, amelyek jól működnek, és olyanok is, amelyek szenvednek. Ennek természetesen strukturális okai is vannak, fontos például, hogy hány termes moziról beszélünk" - fogalmazott a cégvezető. Kitért arra, hogy az artmozihálózat fontossága mindig akkor kerül előtérbe, amikor egy-egy filmszínház kénytelen bezárni.


"Ha fontos ezeknek a moziknak a léte, akkor látogatni kellene őket" - tette hozzá. A cégvezető arról is beszélt, hogy az artmozik amúgy jobban őrzik közönségüket, mint a multiplexek. Elmondta: a kereskedelmi célú, multiplex mozik látogatottsága esett vissza jelentős mértékben országszerte és Budapesten is, míg az artmozik nézőszáma emelkedett 2011-ben. A Művész mozi látogatottsága például 19, a Puskiné 11 százalékkal növekedett tavaly. Körösvölgyi Zoltán szerint ugyanakkor az is tény, hogy a jelenlegi közönségigényt sokkal kevesebb artmozi is el tudná látni.


Az MTI megkeresésére Borsos Erika, az Odeon mozi üzemeltetője elmondta: nem lát esélyt a megegyezésre, mivel a bevételekből lehetetlen fedezni a bérleti díjat és a rezsiköltségeket. Borsos Erika szerint mintegy féléves tartozást halmoztak fel, amit ő tízmillió forintnál is többre becsült. Szerinte az artmozik többsége hasonló gondokkal küzd, a legnagyobb probléma a kiszámíthatatlan finanszírozás, a tervezhetőség hiánya. Mint mondta, a kialakult helyzetet tovább súlyosbítja, hogy egyre kevesebb film érhető el 35 milliméteres kópián, ezért a mozi digitalizációja elkerülhetetlen.