Szabó István Bizalom című filmjének főhőse Kata (Bánsági Ildikó), akinek férje (Balázsovits Lajos) baloldali tevékenysége miatt illegalitásba kell vonulnia 1944 őszén. Új személyazonossággal érkezik meg Bíró János (Andorai Péter), az erdélyi menekült otthonába, aki felé hiába fordul kétséggel és bizalommal, a férfi ridegen elutasítja. Katának fokozatosan kell megküzdenie a fallal, melyet János az illegalitásban töltött múltja miatt épített maga köré. A filmet az 1980-as Berlinálén a Legjobb Rendező díjával jutalmazták, és ez volt az első Szabó-film, melyet Oscar-díjra jelölt az Amerikai Filmakadémia.

Herendi Gábor: Kincsem

A négy napos rendezvényen összesen 131 filmet láthat majd a közönség, az esemény részletes programja a hivatalos oldalon található. Mind a 18, a tavalyi évben bemutatott nagyjátékfilm műsoron lesz, így újra látható lesz többek között a Kincsem, a Testről és lélekről, a Brazilok, a Pappa Pia vagy az Aurora Borealis. Az alkotók 76, a Mecenatúra program keretében támogatott filmet neveztek, összesen 59 dokumentumfilm, 4 tévéfilm, 21 kisjátékfilm, és 29 animáció szerepel az idei kínlatban. Köztük olyan különleges alkotásokat vetítenek majd, mint Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című megrázó erejű alkotása, az első magyar dokumentumfilm, amely az amerikai Sundance fesztivál versenyprogramjában szerepel.

Tuza-Ritter Bernadett: Egy nő fogságban

Látható lesz Mosonyi Szabolcs Tiltott zóna – Harctéren a vadvilág című természetfilmje és Vitézy László Csandra szekere című televíziós munkája is, mely Lakatos Menyhért önéletrajzi ihletésű művei alapján, megtörtént eseményeket dolgoz fel a cigányság legszegényebb rétegének mindennapjaiból. A kisjátékfilmek között szerepel Tóth Barnabás Van egy határ című alkotása, mely szintén igaz történet alapján készült és egy apa-fia vasfüggönyön keresztül való menekülését mutatja be, az animációk között pedig Gyulai Líviusz Egy komisz kislány naplója is versenyez.

A 3. Magyar Filmdíjak ünnepélyes díjátadóját a korábbi évekhez képest nem közvetlenül a Filmhét után, hanem később, március 11-én tartják. A Magyar Filmdíjakra nevezett alkotások közül a Filmakadémia tagjaitól legtöbb szavazatot kapott filmek és alkotók összesen 23 kategóriában versenyeznek majd.

Forrás: Magyar Filmhét