Ferge Roland 2013-ban az első végzős évfolyamban diplomázott a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) Művészeti Karának film szakán El című tízperces rendezésével. A dialóg nélküli, fekete-fehér rövidfilmet meghívta a február 6-án kezdődő berlini nemzetközi filmfesztivál Generation elnevezésű programjába, amely ifjúsági és gyerekfilmekből mutat be válogatást.

Az 1978-ban alakított Generation a vetítésekhez kapcsolódva számos oktatási célú kísérőprogramot, beszélgetéseket is szervez a fiatal közönség számára. A válogatásba meghívott közel 50 filmalkotás a Kristály Medve díjakért és a Generation zsűri díjaiért is versenyben van.

Az Alföldön forgatott El című rövidfilm képein magányos, felnőtt tekintetű gyerekek búcsúznak lakhelyüktől, egy ismeretlen országtól. „Bőröndöt, hangszert, kalitkát visznek magukkal. Elmennek. Vagy valamitől, valami felé menekülnek? Mi van a tekintetükben? Vajon meddig kell még cipelnünk – valamennyiünknek – ezeket a nehéz táskákat? Hol köthetünk ki végül? Ezekre a kérdésekre nekünk, a nézőknek kell válaszolnunk, miközben ezt a szótlan filmet nézzük. Sokan indulnak el a tanulás, vagy egy jobb élet reményében.” – olvasható a film ismertetőjében.

A CineWork Stúdió gyártásában készült El című diplomafilm operatőre Kovács Ákos, zeneszerzője Kazai Ági volt. A producerei feladatokat Ferge Roland rendezővel közösen Incze Ágnes és Salamon András látta el, aki egyben a diplomafilm konzulense is volt.

(Forrás: Magyar Filmunió)