Mundruczó nem először nyer a fesztiválon, hiszen 2010-ben az akkor versenyprogramban szereplő Delta a nemzetközi kritikusok Fipresci-díját kapta. Ezen túl Szelíd teremtés című játékfilmjével 2010-ben a hivatalos versenyprogramban, a Johannával 2005-ben szintén az Un Certain Regard szekcióban, a Kis Apokrif, No. 2 című kisfilmmel 2004-ben a Cinefondation válogatásban, a 78-as Szent Johannájával pedig 2003-ban a Rendezők Kéthete volt jelen a rendező.

"Nincs bérelt helyünk Cannes-ban, ez egy igazi tévhit. Aki a versenyzők listáját látta, az biztosan megérti, hogy ez egy különösen erős mezőny, innen sokkal könnyebb kimaradni, mint bekerülni." - nyilatkozta lapunknak Petrányi Viktória, a film producere a fesztivál előtt.

Ma délután Mundruczó filmjéért már átvehette első díját, a „Palm Dog”-ot, amelyet 2001-ban alapítottak, a legjobb (színészi) teljesítményt nyújtó kutya (akár élő, akár animált) kaphat.

mundruczo 600
Mundruczó Kornél az oklevéllel (fotó: a Fehér Isten oldala)

A Fehér Isten bemutatása után Havas Ágnes, a Filmalap a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója lapunknak elmondta: "Szombaton szép sor alakult ki a Debussy terem előtt, mindenki próbált jegyet szerezni a filmre: volt, aki bejutott, volt, aki nem. A vetítés előtt Thierry Frémaux, a fesztivál művészeti igazgatója pár szóban bemutatta a filmet, és színpadra szólította a főszereplő kutyát, a trénert, és az alkotókat. Nagyon felemelő pillanat volt, ott ülni a nézők sorában, és azt látni, hogy újra egy magyar játékfilm világpremierje van Cannes-ban."



Nézd meg a forgatáson készült videónkat!

 A Fehér Isten című film forgatókönyvét Mundruczó Wéber Katával és állandó alkotótársával, Petrányi Viktóriával írta. A filmet sok izgalmas fiatal alkotó jegyzi: operatőre Rév Marcell, vágója Jancsó Dávid, zeneszerzője a magyar származású Izraelben élő Asher Goldschmidt, látványtervezője Ágh Márton. A főszerepben Psotta Zsófia 12 éves amatőrszínész, a további szerepekben többek között Zsótér Sándor, Monori Lili, Thuróczy Szabolcs és Gálffi László láthatóak.



A film előzetese

Az 50 napos budapesti forgatás egyik különlegessége volt a 200 szereplő kutya részvétele. Az állatok kiképzése már hónapokkal a forgatás előtt megkezdődött, Teresa Miller amerikai kutyatréner vezetésével. A Los Angeles-i szakember, aki olyan világhírű filmekben működött közre, mint a Rex felügyelő, a Kutyám Jerry Lee vagy a Cujo, ezúttal Halász Árpád magyar állatidomárral együtt dolgozott. A kutyákkal való együttműködés igazi kihívás volt mindenki számára.

Olvasd el Cannes-ból érkező tudósításunkat a filmről!