Párizsban ma délelőtt nyilvánosságra hozták a 63. Cannes-i Filmfesztivál hivatalos programjába meghívott játékfilmek részleges listáját. A május 12-én kezdődő seregszemle válogató bizottsága a nagyvilág filmművészetének újdonságait reprezentáló közel 4000 benevezett filmből válogatta a hivatalos programot, melybe Kocsis Ágnes új alkotása kapott meghívást.

Kocsis Ágnes Pál Adrienn című magyar-holland-osztrák-francia koprodukcióban készült második játékfilmjének a világpremierje az „Un certain regard” (Egy bizonyos tekintet) válogatásban lesz májusban. A rangos programban a közelmúltban Antal Nimród Kontroll, Mundruczó Kornél Johanna és Pálfi György Taxidermia című filmjei mutatkoztak be nagy sikerrel.

A Pál Adrienn című film Piroska, egy „túlsúlyos, érzéketlenné vált ápolónő” története, „aki nem tud ellenállni a krémes süteményeknek. Az elfekvő osztályon dolgozik, az életét körbefonja a halál. Egy napon útra kel, hogy megkeresse régen elvesztett gyerekkori barátnőjét. Miközben az emlékeit próbálja összegyűjteni, ellentmondásos utazásra indul a saját és azok emlékezetében, akikkel útja során találkozik.”

paladrienn_500_1

A Pál Adrienn a Pusztai Ferenc vezette KMH Filmben készült, a holland Isabella Films, az osztrák Freibauter Film, a francia Cinéma Defacto, Árpa Attila és a magyar Oblomova Film koprodukciójában. A forgatókönyvet a rendező Andrea Robertivel közösen írta, az operatőr Fillenz Ádám volt, a főszerepben Gábor Éva amatőr színész látható. A film a Magyar Mozgókép Közalapítvány és az NKA, továbbá a Rézangyal, a Buszesz Zrt. és a Lidl Magyarország támogatásával készült.

Kocsis Ágnes (Budapest, 1971) lengyel, esztétika és filmelmélet szakokon végzett az ELTE-n. 2003-ban két szemesztert ösztöndíjjal a római Centro Sperimentale di Cinematografia-n végzett el rendezés és forgatókönyvírás szakon, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen diplomázott Grunwalsky Ferenc osztályában 2005-ben. Filmes tárgyú írásai, fordításai jelentek meg különböző filmes szaklapokban. Sikeres rövidfilmek után 2006-ban készítette Friss levegő című rendezői diplomafilmjét, mely a Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb elsőfilmet illető Simó Sándor-díjat, majd a nemzetközi közönségnek a cannes-i filmfesztivál Kritikusok Hete programjában mutatkozott be. Ugyanabban az évben A vírus című rövidfilmjével a cannes-i „Cinéfondation” programjába is meghívták, ahol a Tim Burton elnökölte zsűri díjjal méltatta.

paladrienn_500_2

A Friss levegő-t világszerte a legfontosabb nemzetközi filmfesztiválok tűzték műsorukra, Varsóban elnyerte a filmvilág filmkritikusait tömörítő FIPRESCI díját, majd az Európai Filmakadémia a legjobb elsőfilmnek járó European Discovery-díjra jelölte 2006-ban.

A máig töretlen siker megalapozta mind a közönség, mind pedig a szakma elvárásait következő  munkája iránt, amit a Pál Adrienn beteljesíteni látszik. Kocsis Ágnes mindkét nagyjátékfilmjét Pusztai Ferenc, a KMH Film producere jegyzi, aki az idei Filmszemlén elnyerte a Legjobb Producer díját a Czukor Show, illetve a Team Building című filmekért.

A Pál Adrienn cannes-i díszbemutatójának időpontját, melyre az alkotók jelenlétében kerül majd sor, az elkövetkezendő hetekben hozzák nyilvánosságra a fesztivál szervezői. A magyar filmesek cannes-i részvételéről május elején sajtótájékoztatón számol be a Magyar Filmunió: korábban már nyilvánosságra hozták, hogy Ujj Mészáros Károly: Liza, a rókatündér című filmterve egyetlen magyar produkcióként meghívást kapott a Cannes-i Filmszemle kísérőprogramjára, az Atelier koprodukciós vásárra, ahol minden évben 10-15 filmterv találhatja meg a megvalósulásához a megfelelő partnert - 2008-ban Fliegauf Benedek Wombja kapott ide meghívót.

A 63. Cannes-i Filmfesztivál további meghívottjait, a rövidfilmeket, valamint a Rendezők Két Hete és a Kritikusok Hete elnevezésű, ún. párhuzamos programok 2010-es válogatását a jövő héten hozzák nyilvánosságra a francia szervezők. Korábban a Cineuropa cikke kapcsán felreppent már Mundruczó Kornél A Frankeinstein-terv, és Tarr Béla A torinói ló című filmje is.

Az Un Certain Regard teljes mezőnye:

"Pál Adrienn" Magyarország, Hollandia, Franciaország, Ausztria, Kocsis Ágnes
"Aurora," Románia, Cristi Puiu
"Blue Valentine," Amerikai Egyesült Államok., Derek Cianfrance
"Chatroom," Nagy-Britannia, Hideo Nakata
"Chongqing Blues," Kina, Wang Xiaoshuai
"The City Below," Németország, Franciaország, Christoph Hochhausler
"Film Socialisme," Svájc-Franciaország, Jean-Luc Godard
"Ha Ha Ha," Dél-Korea, Hong Sang-soo
"Les Amours imaginaires," Kanada, Xavier Dolan
"Life Above All," Franciaország, Oliver Schmitz
" Los labios," Argentína, Ivan Fund, Santiago Loza
"Octubre," Peru, Daniel Vega
"Qu'est-il arrive a Simon Werner?," Franciaország, Fabrice Gobert
"Rebecca H.," Franciaország, Lodge Kerrigan
"R U There," Taiwan, David Verbeek
"The Strange Case of Angelica," Portugália, Manoel de Oliveira
"Tuesday, After Christmas," Románia, Radu Muntean
"Udaan," India, Vikramaditya Motwane

Az eddig nyilvánosságra hozott lista a Variety-n

A Cannes-i Fesztivál honlapja