A Roma Integráció Évtizede Program a roma emberek társadalmi-gazdasági helyzetének, társadalmi befogadásának erősítése céljával létrejött nemzetközi kezdeményezés jelentős roma lakosságú európai országok között. Jelenleg 12 ország vesz részt a programban, köztük Magyarország is.

A Berlinale nagydíjával kitüntetett magyar-német-francia koprodukcióban készült Csak a szél című filmdrámát a 2008 júliusa és 2009 augusztusa között történt romák elleni merényletsorozat inspirálta. A film egy cigánycsalád egy napját mutatja be, kora hajnaltól késő éjszakáig. Fliegauf Bence ötödik játékfilmjének vezető producerei Mécs Mónika és Muhi András (Inforg-M&M Film). Fliegauf Bence korábbi alkotótársaival dolgozott újra együtt: a film
operatőre Lovasi Zoltán (Rengeteg), vágója pedig Xavier Box (Womb).

A Csak a szél 2012. februári berlini világpremierjét követően megjárta a nemzetközi filmfesztiválokat, és elnyerte a Béke-díjat, az Amnesty International filmdíját, a Paris Cinéma filmfesztivál zsűrijének a díját, illetve a belga Open Doek Festival nagydíját. A Csak a szél egyike annak a három filmnek, amelyeket az Európai Parlament Lux-díjára felterjesztett a szakmai zsűri. Fliegauf Bence jelenleg Liliomösvény című filmjén dolgozik (Fraktál Film), amely Stefanovics Angéla és Sótonyi Bálint főszereplésével várhatóan 2015. őszétől kerül a magyarországi mozikba.