A Magyar Nemzeti Filmarchívum húsz éve végzi a magyar filmek felújítását, 2005 óta digitalizálását is, tevékenységéhez pályázatok útján eddig a Magyar Mozgókép Közalapítványon és a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül kapott forrást. "Húsz év óta idén először fordult elő, hogy hagyományos filmfelújításra még nem kaptunk támogatást, igaz, digitalizálási célokra hamarosan megkötjük az újabb szerződést." - mondta korábban Gyürey Vera az Örökmozgóban rendezett sajtótájékoztatón. Az MNFA adatai szerint 1989 óta 3148 filmet újítottak fel, 1199-et digitalizáltak, ötöt digitálisan restauráltak. A digitalizált alkotások közül nyolc 1945 előtti hangos játékfilm, 203 pedig 1945 és 1988 között készült játékfilm.

Október végéig hat-hét újabb felújított, digitalizált film kiadását tervezik. A megjelenő DVD-k között szerepel Gothár Péter Ajándék ez a nap és Megáll az idő című alkotása, valamint Szabó István három mozija, az Álmodozások kora, az Apa és a Szerelmesfilm. Előkészületben van többek között Enyedi Ildikó (Az én XX. századom), Gaál István (Sodrásban), Gazdag Gyula (Bástyasétány 74), a Gyöngyössy Imre-Kabay Barna kettős (Jób lázadása), Sára Sándor (Fel-feldobott kő) és Xantus János (Eszkimó asszony fázik) magyar filmtörténeti klasszikusainak kiadása is. Az archívum animációs alkotók (Macskássy Gyula, Dargay Attila, Nepp József, Jankovics Marcell) egész estés filmjei közül is többet megjelentet.

A DVD-kiadások előfeltétele, hogy az  MNFA a meglévő gyűjteményét digitalizálja, az NKA meghívásos pályázatán az alábbi filmek digitális felújítására kaptak forrást:

Nagyjátékfilmek:

- Pesti mese (1937) - Gaál Béla
- Háromszázezer pengő az utcán (1937) - Balogh Béla
- Varieté csillagai (1938) - Baky József
- Hazajáró lélek (1940) - Zilahy Lajos
- Cserebere (1940) - Cserépy László
- Zárt tárgyalás (1940) - Radványi Géza
- Egy tál lencse (1941) - Farkas Zoltán
- Kerek Ferkó (1943) - Martonffy Emil
- Tilos a szerelem (1943) - Kalmár László
- Makkhetes (1944) - Bánky Viktor
- A nagyrozsdási eset (1957) - Kalmár László
- Butaságom története (1965) - Keleti Márton
- Utazás a koponyám körül (1971) - Révész György
- A Pendragon legenda (1974) - Révész György
- Az ötödik pecsét (1976) - Fábri Zoltán
- Az égigérő fű (1979) - Palásthy György
- Pogány Madonna (1980) - Mészáros Gyula
- Vámmentes házasság (1980) - Zsombolyai János
- Cha-cha-cha (1981) - Kovácsi János
- István a király (1983) - Koltay Gábor
- Uramisten (1983) - Gárdos Péter
- A bűvös vadász (1994) - Enyedi Ildikó
- A részleg (1994) - Gothár Péter


Rövid- és dokumentumfilmek

- Egyedül (1963) - Sára Sándor
- Kilencedik emelet (1977) - Gyarmathy Lívia
- Háromkirályok (1980) - Szomjas György


Animációs filmek

- A kiskakas gyémánt félkrajcárja (1951) - Macskássy Gyula
- Erdei sportverseny (1952) - Macskássy Gyula
- Két bors ökröcske (1954) - Macskássy Gyula
- Az egér és az oroszlán (1957) - Macskássy Gyula
- A telhetetlen méhecske (1958) - Macskássy Gyula
- Az okos lány (1955) - Macskássy Gyula
- Uhuka, a kis bagoly (1969) - Macskássy Gyula
- Ceruza és radír (1960) - Macskássy-Várnai
- Párbaj (1960) - Macskássy-Várnai
- A számok története (1962) - Macskássy-Várnai
- Romantikus történet (1964) - Macskássy-Várnai
- Ez nálunk lehetetlen (1965) - Macskássy-Várnai
- Tíz deka halhatatlanság (1966) - Macskássy-Várnai
- Kis ember, nagy város/Urbanizáció (1967) - Macskássy-Várnai
- Öreg és fiatal (1969) - Macskássy-Várnai
- A jóember (1970) - Macskássy-Várnai
- Segítség (1970) - Macskássy-Várnai
- Az öngyilkos (1970) - Macskássy-Várnai
- A rács (1970) - Macskássy-Várnai
- Kíváncsiság (1970) - Macskássy-Várnai
- Siker (1970) - Macskássy-Várnai
- Fegyver (1971) - Macskássy-Várnai
- Szobor (1971) - Macskássy-Várnai
- Az öreg (1971) - Macskássy-Várnai
- Lúdas Matyi (1976) - Dargay Attila
- Vuk (1981) - Dargay Attila
- Ne hagyd magad emberke (1959) - Dargay Attila
- Variációk egy sárkányra (1967) - Dargay Attila
- Rendhagyó történetek (1971) - Dargay Attila
- Hajrá mozdony (1972) - Dargay Attila
- Három nyúl (1972) - Dargay Attila
- Ámor op. 1 (1972) - Dargay Attila
- Pázmán lovag (1973) - Dargay Attila
- Szenvedély (1961) - Nepp József
- Kívánj akármit – Öcsi és a varázsló (1962) - Nepp József
- Holnaptól kezdve (1963) - Nepp József
- Mese a bogárról (1963) - Nepp József
- Öt perc gyilkosság (1966) - Nepp József
- Ne ingereld az egeret (1967) - Nepp József
- A yeti dala (1970) - Nepp József
- Megalkuvó macskák (1979) - Nepp József
- Hófehér (1983) - Nepp József
- Szilveszteri legenda (1965) - Jankovics Marcell
- Tendenciák (1968) - Jankovics Marcell
- Hídavatás (1969) - Jankovics Marcell
- Air India (1970) - Jankovics Marcell
- Mélyvíz (1970) - Jankovics Marcell
- Az élet vize (1971) - Jankovics Marcell
- Mással beszélnek (1971) - Jankovics Marcell
- Add tovább (1973) - Jankovics Marcell
- Sisyphus (1974) - Jankovics Marcell
- Küzdők (1977) - Jankovics Marcell
- Prometheus (1992) - Jankovics Marcell


Filmhíradók, különkiadások

- MFI 1-307 (1924–1929)     
- Úttörő híradó 1-8 (1949–1952)     
- Tematikus híradó-különkiadások (1939–1960)