Műsoron lesz Kis Hajni Szép alak című munkája, mely 2016-ban diák Oscar jelölést kapott. A film egy zárkózott, de gyermekien kíváncsi lelkű gimnáziumi takarítónőről szól, aki beleszeret az egyik végzős diáklányba. Szerelme a kezdetektől fogva reménytelen, de egy pillanatra mégis elhiszi, hogy ez lehetséges, és megpróbálja felvállalni érzéseit a lány előtt.

Szép alak

A Szürke senkik rendezőjének, Kovács István egy korábbi alkotása, a Betonzaj is látható lesz, mely versenyben volt 2 A-kategóriás (Montreal, Kairó) és további több mint 20 nemzetközi fesztiválon, megnyerte a Magyar Filmhét kisfilmes díját és a BUSHO fődíját, de begyűjtött fődíjat Dél-Koreában és Csehországban is. A film főszereplője egy fiatal kickboxoló lány, akinek vágya, hogy Németországban folytathassa karrierjét párjával, aki egyben edzője is. A nagy áttörés érdekében meg kell nyernie egy bajnokságot. Épp ekkor, a felkészülés hajrájában derül ki, hogy terhes - és nem tudja, mitévő legyen.

Betonzaj

A válogatást Szilágyi Fanni A kamaszkor vége című rövidfilmje zárja, amely megnyerte a 2015-ös Friss Hús Rövidfilmfesztivált, nemzetközi premierje pedig a Toronto-i Nemzetközi Filmfesztiválon volt. Mán-Várhegyi Réka novellája alapján készült történetben, egy gyönyörű nyári napon két ikerlány találkozik egy fiúval egy tó partján. A féltékenység és a harag szétválasztja őket. Ez a pillanat jelöli a kamaszkoruk végét.

Jegyek 1200 Ft-ért (diákjegy 900 Ft) válthatók az Uránia Nemzteti Filmszínházban vagy interneten.

Forrás: SZFE / Borítókép: A kamaszkor vége