Elsőként A Ceauseșcu-életmű, Andrei Uica 2010-ben bemutatott, háromórás mozija kerül vászonra a Kárpátok Géniuszának 24 évig tartó dúlásáról, amelyben eredeti híradóanyagok segítségével érhetjük tetten, hogy a kezdetben népszerű vezér miképp vesztette el valóségérzékét és hogyan vált egykori önmaga karikatúrájává.

Ezt követi a sajnos még mindig jelenidejűnek tekinthető Kim Dzsongil bemutatja, amely Észak-Korea előző vezetőjének egy hatalom-erősítő lépését helyezi reflektorfénybe. Az ázsiai országot jelenleg uraló Kim Dzsongun apja legfelső vezetővé válása előtt az Észak-koreai Propaganda és Agitációs Minisztériumot és annak filmstúdióit irányította. Mivel az ország igazán tehetséges filmesei nem jelentkeztek nála önként, hogy részt vegyenek a diktatúra népszerűsítésében, Dzsongil elraboltatta Dél-Korea leghíresebb színésznőjét és annak férjét, az ország legnépszerűbb rendezőjét és producerét. A páros sorra készítette a jobbnál jobb filmeket, ám e közben kidolgoztak egy zseniális szökési tervet - a film ennek részleteibe nyújt betekintést.


A tematikus nap utolsó filmje a B-Movie: Nyugat-Berlin hangjai 1979-1989 (2015), amely soha nem látott, eredeti felvételeken mutatja meg az underground művészetek bűnös burjánzását a Honecker-féle Nyugat-Berlinben, a punk korszaktól egészen a Love Parade megrendezéséig.

Az eseménnyel kapcsolatban a szervezők az alábbiakat fogalmazták meg:

A magyarhangya fel szeretné lebbenteni a fátylat közelmúltunk bonzai-cézárjainak és tescós-napóleonjainak (sic!) rejtett erényeiről, az általuk meghágott társadalom pokoljárásának üdvös vonatkozásairól, az elnyomás napos oldaláról. A Rózsa Sándor Népi Kampánypénz Tékozló Alap segítségével a magyarhangya 3 legendás dokumentumfilmnek rendezi meg hazai ősbemutatóját Húsvét vasárnap az Átrium Film Színházban.

Program: A Ceauseșcu-életmű 15:00; Kim Dzsongil bemutatja 18:30; B-Movie: Nyugat-Berlin hangjai 1979-1989 20:30. Az ingyenes belépők igényléséhez itt tudunk regisztrálni.

Forrás: magyarhangya. Címlap: jelenet A Ceauseșcu-életműből.