Tisztségei közül kiemelte, hogy Zanussi a lengyel filmszövetség elnökhelyettese volt, emellett sok egyéb közt tagja a pápai tanácsnak, az európai filmakadémia 12 tagú elnökségének, a lengyel tudományos akadémiának, emellett több egyetem is díszdoktorrá avatta. A dékán méltatásában arról is beszélt, hogy a lengyel alkotó hat könyvet írt, a világ több egyetemén tartott előadásokat, szemináriumokat, számos állami díj birtokosa.

zanussi MTI Soos Lajos 500
(fotó: MTI - Soós Lajos)


Színházi munkásságáról szólva megemlítette, hogy Zanussi a világ számos városában rendezett Mrozeket, Ionescut, Arthur Millert, Shakespeare-t, több díjat nyert operarendezéseivel is.

"Krzysztof Zanussi olyan rendező, aki képes volt Közép-Európa tapasztalatait átvinni a nemzetek közötti kultúra területére" - méltatta a rendezőt a dékán, hozzátéve, az alkotó munkássága a jó és a rossz drámájára épül, filmjei - például a Konstans (1980), a Spirál (1978, rendező, forgatókönyvíró), az Illumináció, a Közjáték (1969) - a "legegyetemesebb emberi tapasztalatokra" épülnek. Kitért arra is, hogy az alkotó több mint húsz magyar diákot oktatott az elmúlt évtizedben Varsó melletti iskolájában.

Krzysztof Zanussi díszdoktori előadásában az emberi boldogság lehetőségeiről szólt Szép új világ - Újralátogatás címmel. Az alkotó megjegyezte: Aldous Huxley 1932-ben írt műve nem vesztett aktualitásából, hiszen az egyetemes boldogság eszméje tarthatatlan. Szerinte a legújabb korig az emberiség története a darwinizmus jegyében zajlott, legfőbb érték a túlélés volt. Ma - mint fogalmazott - amikor a darwini kornak vége, már nem a túlélés a legfőbb probléma a többség számára.

zanussi MTVA 500
(fotó: MTVA)


Úgy vélte, hogy a judeokeresztény civilizáció teremtette meg a mai jólét eszmei alapját, erre semmilyen más civilizáció nem volt képes. Szerinte a mai kor válságát főleg a judeokeresztény értékektől való távolodás okozza. Kitért arra is, hogy a szép új világban nincs helye a szenvedésnek vagy a halálnak, ez a civilizáció az örömöt, a gyönyört helyezi előtérbe, mintha az élet egy "örökös karnevál" lenne. "Melyik civilizáció képes túlélni, ha nincs kapcsolata az elkerülhetetlen véggel?" - tette fel kérdést.

Hangsúlyozta: Andrej Tarkovszkij filmrendezővel ért egyet, aki úgy vélte, a boldogság lényegtelen, az emberi élet célja annak megértése, hogy mi az élet értelme, hogyan teljesíthetjük küldetésünk.

Krzysztof Zanussi szerint a boldogság különösen a filmben számít égető kérdésnek, mert az európai társadalom "össze van zavarodva" e téren, az emberek nem tudják, mitől lehetnének boldogak. "A boldogság nem számít. Meg kell találni az életünk értelmét. És ha ezt követjük, néha boldogok is lehetünk, de nincs olyan út, amelyen örökös karnevál lesz az életünk" - vallotta a rendező.

Az ünnepségen számos neves filmművész, köztük Szabó István Oscar-díjas rendező és Elek Judit rendező is részt vett.

zanussi Illuminacio 500
Illumináció


A lengyel filmrendezőnek szenteli szerda esti műsorkínálatát a Duna Televízió. Levetítik az alkotó Illumináció című filmjét, majd a nézők a Kultikon című műsorban interjút láthatnak a rendezővel.

A 21.05-kor kezdődő, Illumináció című alkotás 1973-ban készült, a film a fiatal tudósjelölt, Franciszek életének egy epizódját dolgozza fel; az értelmiségi lét, s a családi kapcsolatok bonyolult szövevényét tárja a nézők elé  - áll a műsorismertetőben.

A filmet 22.30-kor követő Kultikon kulturális műsorban Kalocsai Andrea beszélget a művésszel, aki a budapesti elismerésről nyilatkozik. A beszélgetésben a világhírű rendező a magyar-lengyel filmes kapcsolatok, valamint a művészet és a vallás kapcsolatáról is szól. Külön méltatja II. János Pál pápa életművét, s szóba kerül a Szentatyához fűződő baráti viszonya is - írta az MTVA.

A kulturális magazint a Varsói gondolatok, Pörös Géza és Bucsek Tibor dokumentumfilmje című követi 22.50-kor. A háromrészes sorozat első epizódja Krzysztof Zanussi világképének legfontosabb sajátosságait tárja a nézők elé.