Pénteken este adták át a XI. Aranyszem Fesztivál díjait, idén először négy kategória győztesei pénzdíjban is részesültek. A díjakat Kollarik Tamás, a Magyar Média Mecenatúra program koordinátora adta át, díjanként bruttó 500 ezer forintot.

Kiss Rudolf Péter nyerte a Káin gyermekei című dokumentumfilm fényképezéséért a Makai Árpád-díjat (interjúnk Gerő Marcell rendezővel ITT olvasható), Mosonyi Szabolcs Vad szigetköz  - A szárazföldi delta  című természetfilmje kapta a Homoki Nagy István-díjat, TV-film kategóriában Nagy András bizonyult a legjobbnak, így A berni követ operatőri munkálataiért ő kapta az Eiben István-díjat (kritikánkat a filmről olvasd el ITT). A legjobb kisjátékfilmnek járó Hegyi Barnabás-díjat Dobos Tamás vitte el a Levél Istenhez című alkotás fényképezéséért, és a zsűri neki ítélte az Év Operatőre, Illés György-díjat is.