A négynapos filmes maraton során megtekintett alkotások 59 országból érkeztek, 16 ország pedig koprodukciókkal képviseltette magát. A zsűrizett alkotások legnagyobb számban Oroszországból érkeztek, majd Németország és Spanyolország következik a rangsorban. Magyarországot 42 film képviseli, ebből 12 koprodukcióban – köztük 8 magyar-román együttműködésben – készült, míg Románia 34 alkotással nevezett be a szemlére, ezekből a fent említett 8 filmen kívül még másik 3 készült koprodukcióban.

A Durst György producer (Magyarország), Radu Vasile Igazság vizuális művész, rendező, Schneider Tibor rendező-operatőr, Marcel Ţintar film- és színházi rendező és Berecki Beáta-Hajnalka filmkritikus, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház marketing-menedzsere alkotta zsűri 47 filmet válogatott be a versenyprogramba. Az alkotásokat összesen 17 országból nevezték be, és további 5 ország koprodukcióban vett részt. Az előzsűri döntése értelmében 27 kisjátékfilmet, 12 animációt, illetve 4-4 dokumentum- és kísérleti filmet nézhet meg idén a fesztivál közönsége.

A korábbi éveknél valamivel rövidebb, hozzávetőlegesen 10 órás versenyprogramban a Cannes-i és más neves fesztiválok versenyprogramjában szereplő filmeket is találunk. Ilyen például a Zéró című alkotás, amelyet Ridley Scott és Michael Fassbinder neve fémjelez producerként, és amelynek főszereplője Ryan Eggold, aki a Feketelista című sorozat egyik jelentős mellékszerepét alakítja. Egy másik érdekesség a két éve Oscar-díjra nevezett Bucsi Réka új animációs filmje, a Love című alkotás.

A beválogatott filmek listáját a továbbiakban közzéteszik a fesztivál internetes oldalán, a www.alternativeiff.ro című weboldalon, amelyre akkor is rábukkanunk, ha a www.madisz.ro címre keresünk rá. A fesztivál partnerei a Maros Megyei Tanács, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Kulturális Központ, főtámogatói: Románia Kultúrminisztériuma, Románia Kormányának Nemzeti Kisebbségvédelmi Hivatala, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, Ifjúsági és Sportminisztérium, Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány.