„Balogh István, nem túl tehetős tanyasi gazdálkodó, falkavezérként uralkodik feleségén, gyermekein és csicskáján. A világtól elzárva, egy alföldi tanyán próbálja őrizni a merev tradiciók által kialakított családképét. A szélsőséges emberi viszonyok tragédiába sodorják a szereplőket.” – áll a 2011-es cannes-i filmfesztivál Rendezők Két Hete programját is megjárt 20 perces Csicska című magyar film szinopszisában, mely a hétvégén díjat nyert a tamperei rövidfilmfesztiválon.

A finnországi Tampere-ben nyert elismerés jelentőségét emeli, hogy az automatikus jelölést eredményez az Európai Filmakadémia 2012-es rövidfilm díjára. Rotterdamtól Szarajevóig 15 európai filmfesztivál díjnyerteséből választja ki az Európai Filmakadémia 2500 tagja az év legjobb rövidfilmjét. Az Európa Filmdíjak 25. jubileumi átadásra december 1-én kerül sor Máltán.


Till Attila a Pánik című filmmel mutatkozott be a moziközönség előtt 2008-ban. Filmrendezői debütálása elnyerte a Filmszemle közönségdíját, majd félszázezer hazai mozinéző váltott rá jegyet. Till Attila a Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakos diplomása jelenleg a hazai televíziózás közkedvelt szereplője.

A Csicska az M&M Film és Laokoon Film közös produkciója a TV2 közreműködésével. A
film producerei Mécs Mónika, Rajna Gábor, Sipos Gábor, koproducere Stalter Judit, Tóth Csaba és Poós András. A főbb szerepekben Thuróczy Szabolcs, Szitás Balázs és Balsai Móni látható; a Csicska operatőre Juhász Imre volt.

2000-ben Gyarmathy Lívia A mi gólyánk című alkotása lett az év legjobb európai rövidfilmje, majd 2006-ban újra magyar rendező vehette át az Európai Filmakadémia rövidfilm díját: Kenyeres Bálint Before Dawn című rendezéséért.