Kapcsolódó anyagok

„Kiváló minőségi fesztivál, nagyszerű szervezőkkel a háttérben. Állják a sarat legnehezebb időkben is, kitartanak szellemiségük, művészeti értékeik mellett és terjesztik a megálmodott céljaikat” - ezekkel a szavakkal minősítette az EFFE, az Európa a Fesztiválokért, a Fesztiválok Európáért Program nemzetközi zsűrije a Tartóshullám Mediawave Együttlétet. Az elismerésnek köszönhetően a Mediawave felkerül a legjobb európai fesztiválok listájára, ahol könnyen elérhető lesz az európai közönség számára.

Az EFFE célja, hogy friss információval lássa el a kultúrafogyasztó közönséget világszerte, arra ösztönözve a szakmabelieket és a széles közönséget, hogy vegyenek részt az európai fesztiválok színesítésében. Ezzel együtt az EFFE a minősítéssel szeretné elismerni a fesztiválszervezők sokszor nehéz munkáját és azt az erőfeszítést, amelyet az adott ország művészeti tevékenységéért fejtenek ki.

Ez már a hatodik Tartóshullám Mediawave, amelyet teljes valójában a Monostori Erődben, Komárom határában, egy kulturális végvárban rendeznek. A kezdeti útkeresések, szárnypróbálgatások után a rendezvény belakta az erőd Dunai Bástyáját. Huszonegy év művészetközvetítés után a Mediawave csapata fokozatosan próbál átállni a közösség alapú működésre, nem feledve kulturális közvetítéssel kapcsolatos erényeket.