A gimnázium elvégzése után az ELTE Természettudományi Kar geofizika szakán tanult, majd a programozó matematikus szakát is elvégezte. 1985–1987 között Presser Gábor asszisztense volt. 1986–1990 között a Satöbbi együttes és a KFT együttes menedzsereként dolgozott. 1987–1988 között a Pannónia Filmstúdió producere volt, majd 1988–1996 között a Varga Stúdió igazgatója lett, amelynek 1998–2003 között vezérigazgatói posztját látta el. 2004 óta független producere a volt a cégnek.

Nemzetközi karrierje 1990-ben indult, a Simpson család rajzfilm egyik videoklipjében működött közre producerként. Televíziós producerként többek között a HBO, a Disney, a Warner Bros. és a National Geographic médiavállalatoknak szállított filmeket. Gyártott csatornaazonosító szpotokat a Cartoon Network és a Minimax gyerekcsatornáknak.

1995–2000 között a Magyar Animációs Szövetség elnöke volt. 2001 óta az Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamara elnökségi tagja, 2002 óta a kommunikációs bizottság elnöke. 2002–2003 között a Magyar Producerek Szövetségének alelnöke, 2003–2005 között főtitkára volt. 2006 óta a Digitális Egyesület elnöke.

 2010-ben, a Sopronban megrendezett Cartoon Forum magyarországi főszervezője volt, ezzel hazánkba hozta Európa egyik legfontosabb animációs fórumát. “Azon magyar producereket is ösztönözni lehet arra, hogy jelen legyenek a fórumon, akik mondjuk ide, Norvégiába nem utaztak el a Cartoon 'kedvééért'. Egyszóval azt gondolom, hogy szakmai szempontból, de az országimázs és regionális turisztika szempontjából is őrületesen fontos rendezvény ez, hiszen az európai animációs gyártást meghatározó 700 befolyásos embert hozunk a régióba.” - nyilatkozta nekünk négy éve az esemény kapcsán.

Olyan magyar és nemzetközi animációk fűződnek a nevéhez, mint Varga Csaba Auguszta sorozata, a koprodukcióban készült Mr. Bean, vagy Magyarósi Éva Lénája, amely 2010-ben  a Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb kísérleti film díját.

Saját cégével, a Studio Baestarts-szal sikeresen pályázott a Filmalaphoz a Túl a maszat hegyen - Varró Dániel verses meseregénye - egész estés animációs filmváltozatával.