Kállai Ferenc
Kramper Ferenc néven született 1925. október 4-én. “Négyévesen egy terméskőre állva, ágyhuzatba burkolózva színházat játszott. Kölyök kora óta más emberek bőrébe bújik.”  1944-ben végzett a Színművészeti Akadémián, 1948-tól 50 éven át a Nemzeti Színház tagja volt, majd 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze. 1977-1990 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára volt. 1981-1990 között a Színházművészeti Szövetség elnöke. 1987-től egyetemi tanárként is dolgozott. 1985-1989 között országgyűlési képviselő, a kulturális bizottság tagja.


kallai_tanu_sz2
Kállai Ferenc (balra) A tanú-ban


{extrainfo}“Túl van már néhány emlékezetes színházi sikeren – Rómeó, Csongor, Noszty Feri, Valere, Damis – amikor 1952-ben a Bán Frigyes rendezésében készülő Első fecskék forgatásán először kamera elé állhat. Már ebben a zsengéjében filmszínészként – szerepformálásban, gesztusaiban, mozdulataiban, hangsúlyaiban – szinte teljesen kész színészi habitusa” -  írta Gervai András a színészről készült portréjában. “Az elmúlt bő fél évszázad alatt alakított arisztokratát és munkáskádert, hivatali hatalmasságot és művészt, kulákot és értelmiségit. Alkata, érzékenysége, megfigyelőképessége, átalakuló művészete mintha arra predesztinálta volna, hogy ne hősi szerepeket, vonzó férfiakat formáljon meg.”

A nemzet színésze "mély humánumáért, az örök emberi értékek tiszteletéért, nemzedékeket helytállásra nevelő hiteles művészeti teljesítményéért" vehette át a Maecenas-díjat 2006-ban. "Olyan katartikus nagy színész, mint Feri, csak nagy jellem lehet" - fogalmazott méltatásában a díjátadón Bacsó Péter, akivel Kállai Ferenc 1969-ben együtt forgatta A tanú című filmet. "Pelikán Józseffel a XX. század kisemberének archetípusát teremtette meg" - mondta a rendező-barát Kállairól. Az elismert művész utolsó filmszerepét Sándor Pál Noé bárkája című filmjében alakította.


kallai_noebarkaja_sz1
Kállai Ferenc és Garas Dezső a Noé bárkájá-ban


Kállai Ferenc portréja itt olvasható.