A Cameofilm gyártásában készülő Budapest Bár - A film producere Csáky Attila, társproducere Gáncs Andrea, aki egyben a népszerű zenekar menedzsere is. A film rendezője és ötletgazdája Tóth Tamás, operatőre Vajda Péter. A pilothoz minden Budapest Bár taggal forgattak egy fél napot, így az előzetesben is őket ismerjük meg egymás után. Behumi Dóri az Operaházban fuvolázik, Németh Juci biciklizésénél a filmhu is jelen volt, Kollár-Klemencz Lászlót is láttuk élőben ellovagolni a naplementében, sőt ott voltunk akkor is, amikor Lovasi András ruhástul-gitárostul ugrott a Hajós Alfréd uszoda medencéjébe. A forgatási riportunkat itt tudod elolvasni. Az előzetesben a többieket is láthatjuk: Ferenczi György lassított felvételben boxol, Rutkai Bori a Széchenyi-fürdő habjaiban mártózik, Keleti András pedig görkorizik fel-alá, Szűcs Krisztián és Frenk pedig egy romkocsmában koccintanak. 

“A 2013-ra tervezett mozifilm a Budapest Bár bemutatása kapcsán enged bepillantást a magyar szórakoztató zene évtizedeket átívelő történetébe, a koncertezés világba, a cigányzene, a népzene, a pesti dal, a tánczene, a rock'n roll és az alternatív zene fogalmaiba, életérzéseibe. A zenéről és a zenélésről egyedi képet festő film személyes sorsokat, művészpályákat is a nézők elé tár majd, valamint egyedülálló hangulatú helyszíneivel magát a fővárost, Budapestet is bemutatja.” - áll a filmet bemutató korábbi közleményben.

A készülő filmnek egy ötperces előzetese került fel az internetre, amelynek a végén azt állítják, a film hamarosan mozikba kerül.