Az évtized számos kulcsfontosságú román filmje – többek között a Lazarescu úr halála, a 4 hónap, 3 hét és 2 nap vagy A dombokon túl – országos szinten is eljutott a magyar mozikba, a kortárs román film gazdagságát és különösen műfaji sokszínűségét azonban csak a Filmhét nézői tudták igazán megtapasztalni. A 2015-ös Román Filmhét a korábbi évekhez hasonlóan izgalmas programot ígér, az idei kínálatban szerepel a közelmúlt szellemi örökségét elemző dráma, vígjáték, történelmi film és politikai thriller is.

Aferim600

Radu Jude: Aferim!

Az idei Filmhét 2015. október 13-án  sajtótájékoztatóval kezdődött az Uránia Kávéházban, melyet a Răzvan Săvescu által jegyzett Amerika, itt vagyunk!  című film magyarországi bemutatója követett. A helyzetkomikumokkal teli road-movie-ban hat romániai színművész álmait kergetve vág neki Amerikának egy Bukarest környéki kisvárosból, hogy meghódítsa New York színpadait, de nem minden alakul a tervük szerint.

A filmhéten további hat játékfilmet vetítenek az Urániában, többségük sikerrel szerepelt a nemzetközi fesztiválokon. Látható lesz Andrei Gruzsniczki Quod Erat Demonstrandum című fekete-fehér filmdrámája a tudományos elkötelezettségről és titoktartásról. A nyolcvanas évek derekán játszódó történetben nyomozás indul egy tehetséges román matematikus után, aki azt tervezi, hogy új elméleti munkáját kicsempészi a tengerentúlra.

Cristian Comeagă felnőtt nézőknek ajánlott, A kiválasztott című filmjében egy egykori rendőrtiszt szabadságát keresve visszatér Romániába, ahonnan évtizedekkel ezelőtt épp a szabadság reményében menekült el.

A román-bolgár-magyar koprodukcióban készült Miért én?, Tudor Giurgiu feszült thrillere egy fiatal és ambiciózus ügyész történetét mutatja be, akire egy igen érzékeny ügyet bíznak: korrupcióval vádolt idősebb kollégáját kell bíróság elé állítania, akár megfelelő bizonyítékok hiányában is. A filmről ITT írtunk.

Iulia Rugină komédiája, a Love Building 2. elődje alacsony költségvetésű sikerfilm volt egy olyan csoportterápiás táborról, ahol fiatal párok szakemberek segítségével próbálnak kilábalni kapcsolati gondjaikból. A budapesti közönség a 9. Román Filmhéten láthatta a remek randizós darabot, amelynek sikere arra sarkallta az alkotókat, hogy folytassák a párterapeuták történetét.

Corneliu Porumboiu román rendező elmét megdolgoztató vizuális intelligenciája és abszurd világlátása ölt mozgóképes formát az Amikor Bukarestre leszáll az éj, avagy metabolizmus című filmben, amelynek cselekménye egy filmforgatás körül zajlik. Főszereplője egy filmrendező, aki a forgatás vége előtt pár héttel gyomorfekélyt színlel producerének, hogy több időt tölthessen a filmjében szereplő csinos színésznő társaságában. Porumboiu filmjét a 2014-es Rigai Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb 50 európai film közé választották.

Végül október 17-én Radu Jude Ezüst Medve-díjat elnyert történelmi drámája, az Aferim! zárja az idei Román Filmhét programját. A XIX. századi Havasalföldön játszódó történet tele van színes karakterekkel és humorral, miközben egy fontos, elhallgatott témáról beszél: az évszázadokon át létező cigány rabszolgaságról - egy olyan jelenségről, amely nem igazán része a köztudatnak és kevés szó esik róla, annak ellenére, hogy a hatásai mai napig érződnek.

A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.