Ami a legfontosabb szempont lehet a DVD megvásárlásakor, az az extrák közt helyet kapó, Ricsi című, negyed órás fikciós kisfilm, melyet a bakonyi roma fiú megpróbáltatásait bemutató, mintegy öt éven át forgott, végül szűk hetven percben elmesélt Drifter mellé készítettek az alkotók.

A Drifterről írt kritikánk itt olvasható, míg a sajátos sidekick-ként, elő- vagy utótanulmányként is minősíthető Ricsi legfőbb erénye az a 15 percnyi, fiktív, mégis minden művészi stilizációtól mentes valóságtartam, amiről például Mundruczó Kornél eltérő zsánerű Szép napokjának előjátéka, az Afta juthat az eszünkbe. Utóbbinál viszont még mindig nem jutunk annyira közel a valósághoz, amennyire és ahogy Hörcher Gábor rendező dolgozik a szkripttel vagy a kamera lencséjével.

A kiadványról, illetve a kiadó kvázi kulturális missziójáról a Kultúrbarlang alapítóját kérdeztük.

Tolmácsi János: Ez a tizennyolcadik film, amit kiadtam, sok filmet kapok és el kell döntsem, hogy kiadom-e vagy sem. Kicsit magasra tettem a mércét, a Drifternél pedig megint megláttam vagy megéreztem valamit, ahogy annak idején például a korai Tarr-filmeknél is, mint a Családi tűzfészek esetén, hogy ebben valami nagyon nagy plusz van.

Filmhu: Ha már említed: a Tarr DVD-k nem MaNDA kiadványok egyébként?

T.J.: Most már nyugodtan mondhatom, hogy Tarr Béla megjelenése DVD-n gyakorlatilag tőlem függ. Az utolsó két filmjét már én adtam ki, de a Moképtól is átvettem a korábbi kiadványokat, a Sátántangót, a Werckmeister harmóniákat vagy a Kárhozatot.

Filmhu: Visszatérve a Drifterre: hogy kerültetek kapcsolatba Gáborékkal? Volt egy kölcsönös szándék az együttműködésre? Vagy Gáborék kerestek meg?

T.J.: Utóbbi. Több film is van, amit az alkotók ki akarnak adni DVD-n, így inkább az a jellemző, hogy ők keresnek engem. A Fehér Isten kiadásához sem nekem kellett bejelentkeznem, az alkotóktól jött a megkeresés. Ugyanígy Reisz Gáborék részéről a VAN-nal kapcsolatban.

Filmhu: Kijelenthetjük, hogy elsősorban kultfilmekkel foglalkozol?

T.J.: Most akár ezt is rá lehet fogni, hogy igen, de korábban nagyon sok klasszikust jelentettem meg. Tarkovszkij filmjével kezdődött az egész még 2006-ban, aztán ott voltak Andrzej Wajda filmjei vagy Lars von Trier – tulajdonképpen tehát nem az az érdekes, hogy kult vagy klasszikus, hanem az, hogy értéket képviseljen és megüssön egy szintet.

Filmhu: Dokumentumfilmet már adtál ki korábban?

T.J.: Nem, a Drifter az első, ugyanakkor nagyon nehéz volt bekategorizálni, hogy ez doku- vagy játékfilm. És ez nem egy újkeletű dolog, említettem már a Családi tűzfészket, vagy Xantus János Rocktérítője is ilyen volt. Ezeknél az alkotásoknál azért nem olyan egyértelmű a műfaji határvonal.

Filmhu: Mikortól kapható egyébként a Drifter DVD?

T.J.: Elindult a forgalmazás, nagyobb áruházak vagy webáruházak kínálatában is ott van, de bázisként az Írók Boltját említhetjük, ahol egyébként minden Kultúrbarlang kiadvány megtalálható, ahogy természetesen a Kultúrbarlang webshopjában is.

Filmhu: Egy DVD-n rendszerint megjelennek plusz tartalmak, audiokommentár, kimaradt jelenetek, stb. Ezt együtt rakjátok össze az alkotókkal?

T.J.: Ebbe én nem szoktam beleszólni, én a kiadó vagyok, és a tartalmi rész összeállítása nem az én dolgom. Olyanok persze, mint például a borító kinézete vagy hogy milyen a stílusa a kiadványainknak, megbeszélés tárgyát képezhetik, de a lemezen lévő tartalmat illetően nem csak, hogy nem szólok, de szerintem nem is szólhatok bele. Legfeljebb javaslatot teszek, a jobb kiadás érdekében.

A szintén jelen lévő producertől, Iványi Marcelltől azt is megtudtuk, hogy sokáig az sem volt egyértelmű, hogy milyen jellegű anyagot forgatnak: egy rendes dokumentumfilmet, egy YouTube-ra szánt anyagot, esetleg Ricsiéknek próbálnak szponzort szerezni az elkészített felvételekkel. Horn Márton gyártásvezető nagyjából öt éves koruktól ismerte Ricsiéket, nyári táborokat csinált nekik Kapolcson. Aztán ezek a srácok egyszer csak 14-15 évesek lettek, elérték a kormányt meg a pedált és elkezdtek rallizni, ahogy az vidéken pláne sok esetben lenni szokott.

A fiúk megkérték Hornt, hogy menjenek le hozzájuk egy kamerával. Ebből aztán még egy kamera lett, majd Pálos György is kölcsönadata az övét - így jöhetett létre A szegénység arcai című projekt egyik versenyfilmje és nyertes portréfilmje, ami a két srácról szóló videoetűd volt. Az egész vállalkozás apró lépésekben kezdett el haladni előre, míg 2011-ben a Robert Bosch Alapítvány kiválasztotta az év legjobb kelet-európai koprodukciójává - ettől kezdve futott az egész német-magyar koprodukcióként.

Becsey Kristóf operatőr is nagyjából itt szállt be a buliba, Iványi szerint ekkorra már a srácok elfogyasztottak 2-3 operatőrt. A stáb itt még mindig nem tudta egészen pontosan, hogy mit szeretne, a leforgatott anyagot elkezdték vágni, közben küldözgették a legkülönbözőbb helyekre, amit Iványi szerint szerencsére megtehet az ember, ha van egy még nem teljesen kiforrott ötlete.

Végül az amszterdami IDFA dokumentumfilm-fesztivál mutatta be a kész anyagot, ahol megnyerték az elsőfilmes díjat. Közben elkészült a DVD-n is szereplő Ricsi című kisfilm, egy fikciós, megírt forgatókönyven alapuló film, a két anyag pedig elkezdett együtt mozogni. A Szarajevói Filmfesztiválon például úgy mutatták be őket, hogy nagyjából ugyanaz a történet, ugyanazok a szereplők, ugyanaz a stáb, mégis két különböző műfaj, doku és fikció.

A múltidézés után Tolmácsi János arról kérdezte a főszereplőt, hogy a forgatás kezdetén hogy tudta kezelni a helyzetet, hogy veszi őt egy kamera és színészkedik. „Lassan épült fel, először nagyon lámpalázas voltam. Megláttam a kamerát és menekültem előle, magamra zártam az ajtót, de aztán egyre jobban sikerült megszokni, a végén már észre sem vettem, hogy veszik, amit mondok vagy csinálok” - hangzott a válasz.

Ricsi barátját és versenyző társát, a szintén megjelent Manót arról tudakoltuk, hogy ő egyáltalán hogy került bele ebbe az egészbe. „Ezt ketten kezdtük a Ricsivel, először vettünk egy 1200-as Zsigulit, hogy mi rallizni akarunk, de igazából csak bohóckodtunk a réten. Írtunk a Horn Marciéknak, hogy valahogy tudnak-e segíteni, erre mondták azt, hogy adnak egy BMW-t és forgatni fognak, hogy mi van velünk.”

 

A beszélgetés végén, a filmet félretéve, többek közt arra is kíváncsiak voltunk, mi a helyzet a rallizással.

Steinbach Richárd: Most az van, hogy tavaly építettem egy autót, csak szűkös határidőben voltam és egy hónap alatt kellett összeraknom. Mire versenyre értünk vele, még sok minden nem volt kész, velem is probléma volt meg az autóval is, úgyhogy elég szépen összetört és megállt az élet. Most megint van egy új terv, de nem akarom elkiabálni, úgyhogy arról inkább még nem mondanék semmit

Filmhu: És továbbra is a Manóval képzelitek el ezt az egészet?

S.R.: Persze, én nagyon szeretném a Manóval folytatni a későbbiekben, bár most több probléma is kinéz, de ezek majd úgyis megoldódnak.

Filmhu: Arra nem gondoltál, hogy a jövőben kipróbálod magad, mint színész?

S.R.: Nagyon nem. Párszor felhívtak Pestre castingra, egyre eljöttem, a többit már ki is hagytam. Egyszerűen nem érdekel ez a része. Otthon legyen egy kis kocsim, amit elbütykölök, elmegyek vele versenyezni, és ennyi. Ez nekem teljesen jó, a színészet nem az én világom.