Idén a nevezett alkotások közül a Filmakadémia tagjaitól legtöbb szavazatot kapott 5-5 filmalkotás versenyez 23 kategóriában. Az egy hétig tartó vetítéssorozat a Magyar Filmakadémia Egyesület, a Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH Médiatanácsa támogatásával kerül megrendezésre.

A Magyar Filmhétre a 2016. január 1. és december 31. között moziban és televízióban bemutatott filmeket lehetett regisztrálni. A benevezett filmekből a Magyar Filmakadémia Egyesület tagjai titkos szavazással jelölték ki azt az 5-5 legjobb alkotást, amelyeket 5 kategóriában (nagyjátékfilm, kisjátékfim, TV–játékfilm, animációs film, dokumentumfilm) vetítenek majd a Filmhéten.

A mustrán megemlékeznek majd a 100 éve született Fábri Zoltánról is. A magyar filmtörténet egyik legnagyobb alakja kezdetben képzőművésznek, majd színésznek készült. 1952-ben debütált első rendezésével, a Viharral. Ezt követte az 1954-es Életjel, amiért már el is nyerte a Karlovy Vary Filmfesztivál „Munkadíját”.

 

Nemzetközi ismertségét az 1956-ban elkészült Hannibál tanár úr című filmjével szerezte, de a legnagyobb sikert Sarkadi Imre novellájának adaptációja, a Körhinta hozta a számára, melyért Arany Pálmára jelölték Cannes-ban. Színészként mindössze két filmben szerepelt, mindkétszer 1969-ben: Mészáros Márta Holdudvar című munkájában kisebb epizódszereplőként látjuk, Bacsó Péter szatírájában, A tanúban viszont Dániel Zoltán megformálásával alkotott maradandót. A háromszoros Kossuth-díjas rendezőtől az 1968-ban készült A Pál utcai fiúk című klasszikust vetítik majd a Filmhéten.

Az idén első alkalommal az Art Mozi Egyesület is csatlakozott a Magyar Filmhéthez, így a budapesti rendezvénnyel egy időben a következő 10 vidéki nagyvárosban várják kedvezményes jegyárakkal a nézőket: Debrecen (Apolló mozi), Kaposvár (Szivárvány Kultúrapalota), Miskolc (Művészetek Háza), Nyíregyháza (Krúdy Gyula Art mozi), Pécs (Apolló mozi), Székesfehérvár (Barátság mozi), Szeged (Belvárosi mozi), Szolnok (Tisza mozi), Szombathely (Agora-Savaria Filmszínház), végül Szentendre (P’art mozi).

 

Budapesten 800 Ft-ért válthatóak majd jegyek, míg a vidéki mozik egyedi jegyáron kínálják a filmeket. További információkat az esemény hivatalos Facebook oldalán találhatunk.