Március eleje óta látható a mozik műsorán Enyedi Ildikó alkotása, eddig közel 90 ezer néző váltott rá jegyet. Karácsony előtt a rajongók már DVD-n is megvásárolhatják az Arany Medve-díjas filmet: a lemez december 14-én kerül a boltokba, a megjelenés előtt néhány nappal azonban egy dedikálás keretében már megvásárolható lesz a Három Holló kávéházban, ahol december 12-én Enyedi Ildikó mellett Muhi András és Mécs Mónika producerek, valamint Borbély Alexandra és Morcsányi Géza főszereplők várja az érdeklődőket.

Enyedi Ildikó: "Nagy egóval nem működött volna"

Amikor tudjuk, hogy egyszerű dolgok történnek, de mindegyiknek van súlya, akkor jobban előtűnik a mai történet mögül az az archetipikus, örök történet. Sok ezer éven keresztül, sok ezer emberrel megtörtént, és mi most újra elmeséljük – ennek akartuk éreztetni a súlyát, metaforák és okoskodás nélkül, ami inkább az érzékek szintjén működik, és ha utána gondolkodik a néző, az szuper, de mi nem akarjuk rákényszeríteni.

A Berlinben elnyert Arany Medve után, Enyedi Ildikó alkotása bejárta az egész világot, nagy esélyesként indul az Európai Filmdíj négy kategóriájában (legjobb film, legjobb rendező legjobb forgatókönyv és legjobb női főszereplő), a film operatőre, Herbai Máté november közepén a rangos Camerimage fődíjasa lett, és hamarosan az is kiderül, hogy bekerül-e az Akadémia Oscar-nevezettjei közé.

A Testről és lélekről DVD fogyasztói ára 2990 Ft, a kiadványon lesz angol felirat, valamint a halláskárosultak számára magyar felirat, amely az Uránia Nemzeti Filmszínház támogatásával került a lemezre. A lemez extraként tartalmaz két kivágott jelenetet, két próbafelvételt összevágva, amelyben Borbély Alexandra játssza a pszichológust és Máriát is.

December 12-én délután 16.30-17.30-ig várják az érdeklődőket a Három Holló kávéházban (1052 Budapest, Piarista köz 1., bejárat a Szabad sajtó úton).

Forrás: Mozinet