A sokoldalú művész a Szabolcs-Szatmár megyei Csengeren született. Első nekifutásra került be a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, friss diplomásként 1984-ben a Vígszínházhoz szerződött. A társulathoz azóta is hű, színészként, majd rendezőként dolgozik itt, 2008 óta pedig ő a Vígszínház igazgatója. Mint egyszer elmondta, már a főiskolán ezzel a színházzal "jegyezte el" magát, hiszen az a Marton László felvételiztette, akitől az igazgatói tisztet átvette, és az akkori direktor Horvay István osztályába került. A Szent István körúti társulatban szerepek hosszú sorában nyújtott kiemelkedő alakítást, vígjátékokban és drámákban egyaránt remekelt; játékát a naiva alkata és kirobbanó, energikus egyénisége közötti ellentét is izgalmassá teszi.

 

eszenyi_chachacha_500

Rudolf Péterrel a Cha-cha-cha című filmben


Rendezőként nagy sikerrel állít színpadra darabokat itthon és külföldön, hívták már egyebek között Pozsonyba, Prágába, Washingtonba is. Shakespeare-drámákat ugyanúgy rendez, mint habkönnyű vígjátékokat, operetteket és koncertet, sőt reklámfilmet is készített. Legújabb munkája a Rómeó és Julia, amelyet márciusban mutatnak be Varró Dániel vadonatúj fordításában. A napokban öt év után először játszott új szerepet a Vígszínházban, Yasmina Resa Az öldöklés istene című drámája bemutatóján, Kamondi Zoltán rendezésében.

eszenyi_sztracsatella_500

Kern Andrással a Sztracsatellában


Számos filmben szerepelt, köztük volt Az élet muzsikája, a Cha-cha-cha, az Eldorádó, A skorpió megeszi az ikreket reggelire, a Legényanya, a Csajok, a Sztracsatella, a Kontroll vagy az Overnight. Legutóbb Mészáros Márta Utolsó jelentés Annáról című filmjének címszerepében láthattuk a vásznon.

Több hangoskönyv készült vele, írt könyvet Szabó G. Lászlóval Igyime Prága címmel. A gyönyörben nincs középút című előadóestjén kedvenc verseit adta elő és sanzonokat énekelt, egy kereskedelmi televízió tehetségkutató versenyén zsűritagságot vállalt.

eszenyi_utolso_jelentes_500

Az Utolsó jelentés Annáról címszerepében


Színészi és rendezői tevékenységéért több alkalommal megkapta az országos színházi találkozó díját, a tévékritikusok és a színikritikusok díját, a filmszemle díját. 1989-ben Jászai Mari-díjat, 1992-ben és 2001-ben Ajtay Andor-díjat kapott. 1996-ban lett érdemes művész, 2001-ben a Kossuth-díjat vehette át, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki.