Tíz héten át, több témában, összesen húsz filmet vetítenek a Ludwig Múzeumban - moziteremmé alakul  minden emelet, kisebb és nagyobb kiállítótér. A vetítések a Berlinből érkező Szenvedély. Rajongás és művészet néven futó kiállításhoz kapcsolódnak, amely a 60-as, 80-as évek zenei rajongói magatartását járja körül, különös tekintettel a rockzenére.

Április 22-én, az Elszállt állócsillagok – sztárok kultusztfilmekben című program keretében elsőként az angol 'free cinema' egyik leghíresebb képviselőjének, Nicholas Roeg-nek a filmjeit tűzik műsorra. A földre pottyant férfi-ben David Bowie, az Előadás-ban Mick Jagger, a Rossz időzítés-ben pedig Art Garfunkel játssza a főszerepet. 

Május 13-tól indul az Átjárhatatlan határok? – Kelet-Németország ellenkultúrája az 1970-es, 1980-as években című program, amelyben az NDK underground zenei szcénájáról szóló filmeket, és másritkán látható dokumentumfilmeket vetítenek majd, például a 2015-ben készült Ornament & Verbrechen. A Lippok-testvérek-et, amely egy legendás kelet-berlini indusztriális-krautrock zenekar történetét mutatja be. A Szenvedély. Rajongás és művészet programban német és francia dokumentum- és játékfilmeket láthatunk, világhírű zenekarok kultuszáról.

 

Bódy Gábor: Kutya éji dala

Május 19-én indul a Rock/tér/idő tárlat, amely a magyarországi underground könnyűzene és a képzőművészet kapcsolatára fókuszál a 70-es, 80-as években, és az ebben mérföldkőnek tekintett műveket, helyszíneket és nézőpontokat mutatja be. A tárlat keretén belül levetítik például Szomjas György Kopaszkutya című filmszatíráját, amely egy félig-valós, félig-fiktív rockzenekar karrierjének alakulását mutatja be, olyan zenészek segítségével, mint Schuster Lóránt és Deák Bill Gyula.

Nem marad ki Bódy Gábor kultfilmje, a Kutya éji dala sem a programból: a filmben hat szereplő, hat töredékes történetét ismerjük meg, köztük a Méhes Marietta által alakított énekesnőjét is. A 80-as évek zenei undergroundjának egyik kiemelkedő alakja látható Xantus János Eszkimó asszony fázik című filmjében is, amely szintén belekerült a filmklub programjába. A játékfilmek mellett, a legendás punkzenekart, a CPg-t bemutató Pol Pot megye punkjai című dokumentumfilm is műsoron lesz. A vetítések előtt meghívott vendégek beszélnek majd a korszakról, és a filmekhez fűződő élmenyeikről. 

A Rock/tér/idő filmklub részletes programja:

Május 19. csütörtök 18.00 - Kopaszkutya 
Vendég: Szomjas György filmrendező
Főszereplők: Schuszter Lóránt, Hobó, Deák Bill Gyula, Csákányi Eszter

Május 26. csütörtök 18.00 - Kutya éji dala 
Vendég: Grandpierre Atilla csillagász, zenész, író
Főszereplők: Bódy Gábor, Méhes Marietta, Derzsi János, Grandpierre Attila, Fekete András, Seres Gabriella.

Június 3. péntek 18.00 - Pol Pot megye punkjai
Vendég: Kövessy Róbert filmrendező , publicista

Június 9. csütörtök 18.00 - Eszkimó asszony fázik
Vendég: Vig Mihály zenész

A további vetítések programja a Ludwig múzeum oldalán található.