Meghirdették a Médiatanács idei forgatókönyvíró- és filmtervfejlesztő pályázatát. A 10 millió forint keretösszegű Egri Lajos pályázat keretében forgatókönyvre legfeljebb egymillió forintot, filmtervfejlesztésre maximum 2,5 millió forintot lehet elnyerni tévéfilmekhez, animációs alkotásokhoz, illetve sorozatokhoz. 

Gyermek- és ifjúsági témájú filmterveket, illetve történelmi, kulturális évfordulókhoz köthető alkotásokat, adaptációkat támogatnak - fejtette ki az NMHH, megjegyezve: "szitkomokra, tévésorozatra, illetve minisorozatra nem nyújtható be pályázat". A pályázaton nyertes alkotóknak vállalniuk kell, hogy az eljárásban támogatott forgatókönyvvel, illetve filmtervvel pályázni fognak a soron következő tévéfilmes pályázatra.

Az Egri Lajos pályázatra szintén a jövő hét elejétől március 21-ig - ugyancsak elektronikus úton - lehet jelentkezni. A műveket legkésőbb idén december 15-ig kell elkészíteni - írta az NMHH, kiemelve: a médiatanács öt év alatt 57 filmtervet, illetve forgatókönyvet támogatott 73,8 millió forinttal, amelyekből többek között a Félvilág, a Ketten Párizs ellen és A berni követ című tévéjátékfilmeket is forgatták. 

Az NMHH közleménye szerint a Mecenatúra pályázatokat lebonyolító Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Mecenatúra Igazgatósága - a filmes pályázatokhoz hasonlóan - napokon belül külön tájékoztatót szervez a médiaszolgáltatóknak az idén bevezetett elektronikus pályázati rendszer tudnivalóiról.

(Forrás: MTI)