A filmben a 70-es, 80-as évek ikonikus magyar slágerei hallhatóak, a dalokat eredeti szövegekkel, mai formában dolgozták fel – mondta el Csupó Gábor a film forgatásán tartott sajtótájékoztatón. A római-parti csónakház körül bonyolódó történetben Szabó Kimmel Tamás, Nagy Feró, Ostorházi Bernadett, Stohl András, Kováts Vera, Reviczky Gábor, Miller Dávid, Mózes András, Zsurzs Kati, Szabó Simon, Dobó Kata és Molnár Piroska is játszik.

A történet főszereplője Tomi, a kallódó fiatal zenész (Szabó Kimmel Tamás), akit kiöregedett rockzenész nagyapja (Nagy Feró) arra kér, segítsen neki megtartani csónakházát, amelyet banki adóssága miatt elárverezés fenyeget. Kálomista Gábor szerint az 50 napos forgatást a terveik szerint szeptember közepéig fejezik be. A forgatás fővárosi helyszíneken zajlik, a Duna-parti főhelyszínen épített díszletekben dolgoznak, emellett belvárosi lakásokban forgattak. A rendezővel közösen készítették korábban az Immigrants című animációs filmet, és Divinyi Rékával is többször forgattak már együtt.

Csupó Gábor / Fotó: Szigetváry Zsolt, MTI

A filmben a zenéket dramaturgiai elemként használják, a dalok szövege pedig a forgatókönyv részeként gördíti előbbre a cselekményt. A Mamma Mia! című filmre hajazó címről Kálomista elmondta: a Pappa Pia szójáték adta magát, és ez a film is hasonló életérzést adhat majd vissza. A látványos képi világ megteremtéséhez a stáb főképp a Duna-parton és a folyón forgat. 

Rakonczai Viktor zeneszerző elmondta: a filmben körülbelül 20 dal hangzik el, új hangszereléssel, többek között a Zene nélkül mit érek én?, a Miú-mi újság? és a Homok a szélben című szám, emellett egy új dalt is írt a filmhez. A dalszerzők között Szenes Ivántól Szikora Róberten át a Pásztor-Jakab-Hatvani trióig számos alkotó megtalálható.

A forgatókönyvet Divinyi Réka (Csak szex és más semmi, Kaméleon, Veszettek) jegyzi, a film zenéje Rakonczai Viktor és Kozma Kata munkája, a látványtervező Szabolcs János, az operatőr Tóth Zsolt. A producer Kálomista Gábor és Tőzsér Attila. A Magyar Nemzeti Filmalaptól 1 milliárd 30 millió forint támogatást kaptak a filmhez, amely a Zene nélkül Kft. gyártásában készül. A forgatás júliusban kezdődött, a jövő hét végén érnek a film feléhez, a 25. forgatási naphoz. A filmmusicalt 2017 második felében mutatják be.

Forrás: MTI / Fotó: Szigetváry Zsolt, MTI