Szijj András, a film kreatív producere elmondta, hogy a történet öt szereplő kapcsolatrendszerének abszurditásán keresztül komoly társadalomkritikát fogalmaz meg. „Egy évvel ezelőtt ültünk össze négyen barátok és eldöntöttük, hogy ezt a filmet meg kell csinálni” - mondta el a producer, hozzátéve, hogy a 23 naposra tervezett forgatás már elkezdődött Magyarországon, míg az elkövetkező hetekben Olaszországban folytatódik.

A filmben a főszereplő házaspár egyik tagját Marozsán Erika alakítja, aki a négy évvel korábbi balesetben súlyosan megsérült férjével él együtt. Ringó (Kovács Krisztián) tolószékbe került, ezért felesége mindenben segíteni próbálja. Az életükbe egyszer csak betoppan a baleset okozója (Rába Roland) és vezeklésül a házaspárra erőlteti segítségét. Pető Kata játsza a feleség húgát, Friderikát, aki komoly mentális problémákkal menekül el otthonról, majd ő is beköltözik a házaspárhoz, de a káosz akkor uralkodik el igazán, amikor megérkezik Friderika férje, Patrik (Porogi Ádám) is, hogy hazavigye a feleségét.

Pető Kata így nyilatkozott: „Fontos tulajdonsága a filmnek, hogy annyira szélsőségesen negatív tud lenni egy-egy helyzet és olyan tragikus, ami helyenként tragikomédiába fullad, ez szerintem nagyon nagy erénye lehet egy ilyen mozinak.” Szijj András kiemelte: egy évvel ezelőtt még az volt az álom, hogy ez a film egyáltalán megvalósuljon, most pedig az, hogy egy éven belül valamilyen A kategóriás fesztiválon mutathassák be.

A forgatókönyvet Kasvinszki Attila és Rácz Erzsébet jegyzi, az operatőr Győri Márk, a zenét Krajczár Péter szerezte. Juhász József producer mellé pedig a közelmúltban csatlakozott a Saul fia Oscar díjas producere, Rajna Gábor.

(Forrás: MTI)