Freund Ádám a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyik végző rendező-hallgatója, akinek Földiek című diplomafilmje, múlt héten elnyerte a Friss Hús Legjobb magyar rövidfilm díját. A zsűri így indokolta döntését: „A film sikeresen egyesíti a dráma, a komédia, a sci-fi, a musical és a felnövéstörténetek elemeit. Szórakoztat, de egyben fontos üzenetet közvetít arról, miként lehet fellázadni a status quo ellen”.  Történetének főhőse egy kisfiú, akinek apja a sufniban összetákolt űrhajójával elszáll, ott hagyva őt, anyját és nővérét a családi gazdaságban. A frissen díjazott rendezőt kértük fel ezen a héten, hogy ajánljon valami néznivalót a hétvégére.

„Bár már sokszor ajánlották itt korábban is, de most én is megteszem: Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje elképszetően jó, több síkon dolgozik egyszerre, és iszonyú magasra repít. Nagyon jó volt látni, ahogy a szerelem végre a maga kibogozhatatlan komplexitásában került vissza a vászonra, ami ennek ellenére (vagy mindemellett) elemi erővel tudott arcon csapni. Azt is jó volt látni, hogy egy színészvezetésben profi rendező hogyan tudja összehangolni egy amatőr, de nagyon markáns jelenlétű (Morcsányi Géza) színész, és egy rutinos színésznő (Borbély Alexandra) játékát. Aki még nem tette, mindenképpen nézze meg moziban, nekem az egyik legmeghatározóbb filmes élményem az utóbbi időben."


Nemrég újranéztem a
Leviathan rendezőjének, Andrej Zvjagincevnek debütáló filmjét, A visszatérést is. Ez egy 2003-ban készült orosz film, aminek szerintem szintén elemi ereje van, nagyon könnyed költői képekkel bontja ki egy felnőtté válás történetét, egy apa-fiú viszonyt két fiú gyerek szemszögéből. A film fontos példája szerintem annak a rendezői fókusznak, hogy egy történet felépítésében mik azok az információk, amik elengedhetetlenül szükségesek, és mik azok, amik egyáltalán nem.

A végére még bedobnék két animációs sorozatot: a Rick and Morty-t és a BoJack Horseman-t. Az előbbi egy végtelen univerzium végtelen asszociációja nagyon komoly filozófiával, utóbbi pedig egy vérdráma, aminek a főszereplője egy ló, aki egy klasszikus, kiöregedett sorozatszínész."

BoJack Horseman