A Zero tavalyi bemutatkozása idején kevés moziba jutott el, a film állami forgalmazási támogatásra sem számíthatott. Nemes Gyula filmrendező mégis a legsikeresebb alkotásaként jellemzi, mivel a Zero még az Egyetleneim című, 2006-os drámájánál is több nemzetközi fesztiválra jutott el, a napokban Indiában, Örményországban és Uruguayban vetítik. ,,Pozitív visszajelzéseket kaptam a nemzetközi közönségtől, holland méhésztől kezdve szlovák tervezőmérnökig. Ráadásul Csehországban és Szlovákiában is többen látták már a filmet, mint Magyarországon.” Nemes Gyula elmondása szerint utóbbi két országban az alternatív filmforgalmazási modellnek már legalább akkora jelentősége van, mint a hagyományosnak, innen jött az ötlet, hogy Magyarországon is érdemes lenni futniuk még egy kört a Zeroval.

Zero: Meghackelni a rendszert

,,A Zerót megelőzi a híre, és jó okkal. Nemes Gyula rendező éppúgy lázad a filmes konvenciók ellen, mint anarchista terrorista hősei a kormányok és a multik ellen. Filmje alapötletéből lehetett volna akár hagyományos dramedy is, de a direktor másként döntött." 

,,Hogyha már hivatalos módon nem mehet a film, akkor vigyük le az utcákra.” - foglalta össze a rendező a Fullánk! címre elkeresztelt vetítéssorozat lényegét, amely során október végétől egészen különleges helyszíneken fogják bemutatni a filmet: többek közt méhészet, romkocsma, irodalmi kávéház és utcai helyszín is szerepel a listán. A film rövidített, „punk verziójával” élőzenével kísért vetítésre is sor kerül majd az eredeti filmzenét feljátszó zenészekkel és a zeneszerzővel, Márkos Alberttel. A Zero lakásvetítésekre is igénybe vehető, Nemesék vetítővel felszerelkezve, házhoz is viszik, mivel magánszemélyek megkeresését is örömmel fogadják. Az eddigi érdeklődők között környezetvédő szervezetek, nemrég pedig egy edzőterem vezetősége kereste fel az alkotókat. A Fullánk! nyitóeseményére és a Zero első vetítésére október 22-én, a Gödör klubban kerül majd sor, DJ Palotai fellépésével.

Fullánk! - Zero nyitóbuli

2017. október 22., 21:00–4:00

Gödör Klub ( 1501 Budapest, Király utca 8-10.)

További részletek az esemény facebook oldalán.

A Zero lakásvetítéseivel kapcsolatban itt lehet jelentkezni.