Gazdag Gyula 1987-es fimjének főhőse egy kisfiú, aki apa nélkül jött a világra. Édesanyja csak egyszer találkozott az apával, s az egyéjszakás szerelem gyümölcsét, Andrist egyedül neveli. Orbán Antal gyámügyi előadó maga elé idézi Andris anyját, s tudatja vele a törvényt: ha a gyermek apjának kiléte nem állapítható meg, a születési anyakönyvbe apaként képzelt személyt kell bejegyezni. Andris édesanyja e képzelt személynek a gyámügyi előadó nevét javasolja. Az anya egy véletlen baleset folytán meghal. Andrist állami gondozásba akarják venni, de ő megszökik és ismeretlen apja keresésére indul.

Gazdag Gyula Hol volt, hol nem volt című filmjét 1987-ban meghívak a cannes-i filmfesztivál Rendezők Kéthete elnevezésű szekciójába, a Magyar Játékfilmszemlén pedig megkapta a külföldi kritikusok díját. A rendező 1947-ben született Budapesten, 1970-ben Máriássy Félix tanítványaként végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol a 70-es évektől oktatóként is dolgozott. A 90-es években Amerikába költözött, ahol a University of California, Los Angeles ( UCLA) filmszakán lett oktató. Gazdag Gyula nevéhez olyan filmeket fűződnek, mint az 1974-es Bástyasétány '74, az 1984-es Társasutazás vagy az 1988-as Túsztörténet.

A Cirko-Gejzír mozi a vetítés után beszélgetést tart Gyerekvállalás a szivárványcsaládokban címmel, amelyen Polgári Eszter jogász és Faix-Prucknek Csilla, LMBTQ területre specializálódott pszichológus vesz részt. Az ingyenes esemény június 22-én, hétfőn 19:30-kor kezdődik.