„Bizonyára nem véletlen, hogy Jeles András filmjeiről számtalan kitűnő esszé, elemzés és kritika látott napvilágot, ám átfogó, monografikus igényű áttekintés még nem született a rendező filmművészetéről. (Színházi rendezéseiről viszont igen: Darida Veronika Jeles András és a katasztrófa színháza című, 2014-ben szintén a Kijárat Kiadónál megjelent munkája.) S az sem lehet véletlen, hogy elsősorban az esszéisztikus vénájú elemzők mondanak róla érvényeset, valamint hogy művei a szakkritikusokból is szabadabb, költőibb megszólalást hívnak elő.

Jeles András és Gelencsér Gábor A kis Valentino DVD-bemutatóján (köztük Fazekas Eszter) / Forrás: MaNDA

E könyv módszertanában igyekszik követni a Jeles-recepció hagyományát, illetve Jeles művészetének voltaképpeni tárgyát: a küzdelmet saját anyagának megformálásáért. Célja egyszerre bemutatni filmjeinek formaeszközeit és társadalmi környezetét, ugyanakkor megsejtetni művészetének bölcseleti távlatát.

A 14 fejezet kronologikusan tekinti át az életművet, az első 1969-es vizsgafilmtől a legutóbbi 2008-as hosszú dokumentumfilmig. Az egész estés játékfilmek mellett (A kis Valentinó, Álombrigád, Angyali üdvözlet, Senkiföldje, József és testvérei) szó esik tehát az életmű szempontjából rendkívül fontos vizsga-, rövid- és dokumentumfilmekről is” - írja a szerző Váratlan perspektívák című könyve fülszövegében. Aki érdeklődik Jeles András filmművészete iránt, a bemutatón kedvezményesen juthat hozzá a monográfiához.

 

(Címlap: Jeles András - A kis Valentino)