A Megáll az idő a Kusturica-fesztiválon

Magyarországról Gothár Péter örök értékű játékfilmje, a Megáll az idő szerepel a szerbiai hegyekben, Drvengradban 2009. január 8. és 14. között zajló Kustendorf nemzetközi film- és zenei fesztiválon - tudatta az MTI.

A fesztivált Kusturica elsősorban a szerb fiatalságnak szánja. Idén 16 ország, köztük Kuba, Csehország, Egyiptom, Nagy-Britannia, Mexikó és Lengyelország fiatal filmfőiskolásai és frissen végzett filmkészítői mutatkoznak be.

Emellett Jim Jarmusch amerikai rendező, producer négy híres filmjét is levetítik, köztük a Hervadó virágok címűt, amelyet a cannes-i fesztivál zsűrije nagydíjjal jutalmazott 2005-ben. Jarmusch is ott lesz a fesztiválon, de elmegy Oliver Stone amerikai rendező is, a többi között a Született gyilkosok és a Nagy Sándor, a hódító című alkotások készítője. Alain Delon francia filmsztárral is találkozhat majd a szerb közönség.

A fesztivált Kusturica Maradona című filmjével nyitják és a pekingi nyári olimpia nyitóprogramjáról készült alkotással zárják. A nemzetközi zsűri a fiatalok filmjeit Arany-, Ezüst- és Bronztojással jutalmazza.


Megáll az idő


Tarr Béla A londoni férfiját méltatja a brit Sight&Sound

A hónap filmjeként tárgyalja a Sight&Sound című tekintélyes brit szakfolyóirat Tarr Béla A londoni férfi című filmjét, amelyet december közepén mutattak be az Egyesült Királyságban – adta hírül a Magyar Filmunió.

Michael Brooke üdvözli Tarr filmstílusát, amely a népszerű irányzatok felé mutató legkisebb engedményeket is elutasítja. A Sight&Sound kritikusa szerint ez az alkotói magatartás már önmagában ünneplésre ad okot. Brooke a tanulmányában arra is kitér, hogy Tarr filmjei a modern filmművészetet a legmeglepőbb nyitójelenetekkel gazdagították - ezt az utat A londoni férfi folytatja.

A rendezés mellett Brooke méltatja Fred Kelemen ezüstös fekete-fehér képeit, a világítás virtuozitását és a lélegzetelállító kompozíciókat.


Londoni férfi


Megjelent a Filmkultúra - Muszter januári száma

A tartalomból:

A magyar filmtörténet örökzöld darabja, a Hyppolit, a lakáj. Egy igazi „Örömfilm”. Ma is hangosan nevetünk Kabos Gyula szállóigévé vált mondatain, esetlen csetlés-botlásán. Örömfilm, mert a Magyar Nemzeti Filmarchívum munkatársai által elkészített digitálisan restaurált film olyan, mintha ma készült volna. 

Hagyományos televíziózás vagy nettévézés? Jogosan merül fel a kérdés, de nem szükségszerű választani. A két forma fokozatosan kiegészíti egymást. „Zárt mozgóképes tartalmakat” továbbra is hagyományos médiumokon nézünk, de bizonyos információkat az internetről szerezzük be.

A nemzeti filmgyártások megszűntek Közép-Kelet-Európában. Mit mond ma bárkinek a lengyel, cseh, magyar s a többi film? Keveset. De mondhatna többet? Egy ideig még valószínűleg. … Hahó művészet! Tessék visszatérni! Az örökség! Mindent újra végiggondolni, mélyen értékelni!

Folyamatosan felmerülő kérdés, hogy az egyes kategóriákba tartozó kulturális ágazatokat hogyan finanszírozza a nemzeti Kulturális Alap. Hogyan lehet hatékonyabbá tenni a támogatási gyakorlatot? Hogyan látja az elmúlt 15 évet és a további lehetőségeket az NKA Igazgatóságának igazgatója? Interjú Perlik Pállal.




Neten a Made in Hungária trailer!

A Moziplussz értesülései szerint a mozikban már két hete látható a Valami Amerika 2 előtt a 2009-es év egyik nagy sikerfilmjének ígérkező Made in Hungária előzetese - most azonban a netre is felkerült a trailer.

Fonyó Gergely rendező filmjében felcsendül majd az Amerika hangja, a Csókkirály, az Eszelős szerelem, a Meghalok hogyha rámnézel és a Csavard fel a szőnyeget is, más egyéb Hungária-klasszikusok kíséretében.