A Sas-film mellett Herendié is nézettségdíjat kap

2008-ban Sas Tamás legújabb romantikus vígjátéka volt a legnézettebb magyar film, a Valentin napon (február 14-én) bemutatott 9 és fél randit összesen 201 272-en látták tavaly, így az idei Filmszemlén ez az alkotás kapja a Mozisok Országos Szövetségének különdíját – tudtatta az Index. A testület az előző év legmagasabb nézőszámot elért magyar játékfilmjét ismeri el minden évben ezzel a díjjal. Feltétele, hogy november 1-jéig mutassák be a hazai mozik.

A december 18-án bemutatott Valami Amerika 2-t is díjazza a testület. Herendi Gábor zenés vígjátékát december 31-ig 170 ezren, január 5-ig, a 17 nap alatt pedig összesen 230 ezren nézték meg, ami rekord, jelentette kedden a Mozisok Országos Szövetségének elnöke.


Valami Amerika 2


Filmstúdióba fektet a Magyar Fejlesztési Bank

Milliárdos hitellel segíti az Origo Filmstúdió Zrt. 12 milliárdosra tervezett beruházását a Magyar Fejlesztési Bank – derül ki a HVG-ből.

A bank ezért minimális összegért ugyan, de részvényt is jegyez a magyar-amerikai cégben, amit mások mellett a kaliforniai Raleigh Enterprises és Terták Ádám neve fémjelez.


A Youtube-on az 1

Az Origo értesülései szerint felkerült a YouTube-ra az idei Filmszemle egyik legjobban várt alkotásának az előzetese. Pater Sparrow 1című kísérleti nagyjátékfilmjéről van szó, amely Stanislaw Lem Az emberiség egy perce című novellája alapján készült.

A történet szerint egy könyvesbolt összes kötete átváltozik egy 1 című, az emberiség egy percét leíró könyvvé, ami beindítja a paranormális tevékenységekre szakosodott rendőri ügyosztály nyomozását.

A trailer ITT tekinthető meg. 


1


Egyre több Red One található hazánkban

A Red One olyan digitális mozifilm-kamera, amely épp forradalmat csinál a világon, és talán Magyarországon még gyorsabban meg fogja változtatni a hagyományosan forgatott és a digitális kamerával készített filmek arányát.

Nyáron még csak egy ilyen kamera volt a hazai tulajdonban, Magyarországon elsőként Szabó Gábor operatőr próbálhatta ki a Forgács Gábor rendezésében készült Pillangók című filmben. Azóta több játékfilm is készült a kamerával, többek között Szabó Simon Papírrepülők című alkotása, továbbá Szirmai Márton még készülő kisfilmjét is ezzel a technikával forgatták.

Ma már egyre több Red One található az országban. A Sparks és a VisionTeam kamerakölcsönző cégek is beszereztek az új típusú készülékből, de a Schwindl, a Sysplex Media, és a The Garden Film Production Company tulajdonában is van már Red kamera.


Pillangók


Megjelent a Labor kézikönyv

A HSC kiadásában megjelent az első magyar nyelvű szakmai összefoglaló anyag az analóg és digitális filmtechnológiákról, 460 oldalon. A könyv a Színház-és Filmművészeti Egyetem valamint a HSC-Stábiskola tankönyvének készült, de hasznosan forgathatják a gyakorló filmkészítők, valamint a laboratóriumok és utómunka stúdiók munkatársai is.

Előnye, hogy meglehetősen olvasmányos. Különösen az alapfogalmak és a technológiák ismertetése  minden különösebb előképzettség nélkül, szinte mindenki által „emészthető”. A műszakilag felkészültebbeknek a könyv külön részben taglalja a mélyebb ismereteket, melyek egy része magyarul még sehol nem jelent meg, de amelyek alapvetően fontosak lehetnek.

A könyv szerzője Erdélyi László Attila, a  Színház-és Filmművészeti Egyetem tanára, aki korábban a Magyar Filmlaboratórium különböző felelős posztjain, majd a Kodak Labor beindításában szerzett jelentős szakmai tapasztalatokat.