Pénteken kezdődik Karlovy Varyban a 49. nemzetközi filmfesztivál, melynek programjában három magyar alkotás is szerepel: Pálfi György Szabadesés című filmje a Kristály Glóbuszért indul, Zomborácz Virág Utóélet és Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című első játékfilmjei pedig a Nyugattól Keletre versenyprogramban mutatkoznak be.

Nézz bele a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan előzetesébe!

Közép- és Kelet-Európa egyetlen A-kategóriás seregszemléjét július 4-től július 12-ig rendezik a világhírű nyugat-csehországi fürdővárosban. A kilencnapos filmszemlén több mint 200 filmet láthatnak majd az érdeklődők. A filmszemle az I Origins című amerikai film vetítésével nyílik. Díszvendégként jelen lesznek a film főszereplői, Michael Pitt és Astrid Bergés-Frisbey, valamint a rendező, Mike Cahill.

A versenykategóriába 13 film kapott meghívást. A győztes a hagyományos fődíjon, a Kristályglóbuszon kívül 30 ezer dolláros pénzjutalmat is kap.

A szemle idején ezúttal is a filmvilág számos ismert csillaga, személyisége látogat el Karlovy Varyba. Mel Gibson a világ filmművészetéhez való hozzájárulásáért a pénteki megnyitón Kristály Glóbuszt vesz át. Az idén Kristály Glóbuszt kap a világ filmművészetéhez való hozzájárulásáért William Friedkin amerikai színész is. A fesztivál elnökének díját pedig Zdenek Sverák, a híres és elismert cseh filmes kapja.