A Hetedik alabárdos világpremierje szeptember 2-án lesz az alkotók jelenlétében a montreáli Impérial moziban, az A-kategóriás Montreali World Filmfesztivál versenyprogramjának keretein belül. Vékes Csaba filmje egy humoros karriertörténet, amelyben a mellőzött színész egy váratlan felkérésnek köszönhetően az „örök statiszta” szerepből a teátrum vezető rendezőjévé válik. Innentől nem csak saját álmaiért, hanem az egész társulatért is küzdeni kezd. A napjaink színházi világában játszódó, szürreális elemekkel tarkított szatírából kiderül, a főhős mit tud kezdeni a számtalan buktatót rejtő vadonatúj megbízatással, és az is, mit szólnak ehhez a kollégái?

A címszerepben a Mi kis falunk sorozatból, a Brazilokból és Vranik Roland kultfilmjéből, a Fekete keféből is ismert Bánki Gergely látható. A további szerepekben Sárközi-Nagy Ilona, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művésze, Bezerédi Zoltán, Ónodi Gábor, Ujlaki Dénes, Mohai Tamás, Nagy Ervin, Murányi Tünde, Kalocsay Mercedes, Ruszina Szabolcs, Majzik Edit, Felhőfi-Kiss László, Dióssi Gábor, Pálos Hanna, Polgár Péter.

Vékes Csaba, a film írója és rendezője

A filmnek jártunk a forgatásán, ahol ezt írtuk: "saját, abszurdba hajló színházi élményei alapján írta és rendezi Hetedik alabárdos című filmjét Vékes Csaba, az Inkubátor program egyik díjazottja. Az „örök statiszta” szerepköréből kitörni készülő főhős történetét majdnem teljes egészében a debreceni Csokonai Színházban forgatták, ahol a szűkös hátsó folyosóktól, a kelléktáron át, egészen a pompás nagyszínpadig, minden helyszínt körbejártak."

Bánki Gergely

A Hetedik alabárdos szeptember 21-én indul a hazai mozikban, de a premier előtt már látható lesz a nyíregyházi Vidor Fesztiválon és a miskolci Jameson CineFest versenyprogramjában. Forgalmazója a Valami Amerika széria és a Kincsem rendezőjének, Herendi Gábornak cége, a Skyfilm Production. A film a Filmalap fiatal tehetségeket támogató Inkubátor Programjának elsőként elkészült alkotása.