A Final Cut – Hölgyeim és Uraim, a Nem vagyok a barátod, a Taxidermia és a Hukkle rendezője ezúttal hét, egymás alatt elhelyezkedő lakás korántsem hétköznapi történetét meséli el. A lakók szorongásai a vásznon jelennek meg, az pedig a néző fantáziájára van bízva, hogy megtörténtek-e a valóságban is. A film keretét adó zuhanás csupán ebbe a hét lakásba enged betekintést, a sztori pedig olyan kérdéseket feszeget, mint a ki a normális, és ki mondhatja el magáról, hogy nem fura. 

Kép 008

Nagy Zsolt álruhában


A Szabadesést a Pusztai Ference producer vezette KMH Film és a POPFILM gyártja, a dél-koreai JIF fesztivál a francia SCIAPODE a magyar VISIONTEAM és ORIGO FILM GROUP koprodukciójában. A főszereplő Molnár Piroska, aki Pálfival már a Taxidermiában is dolgozott együtt. Mellette olyan színészek szerepelnek majd a filmben Tenki Réka, Trill Zsolt, Nagy Zsolt, Bordán Irén, Jordán Tamás, Hegedűs D. Géza és Benedek Miklós. A film operatőre Pohárnok Gergely.

A Szabadesés a tervek szerint idén egy jelentős nemzetközi fesztiválon lesz először látható, és várhatóan szeptember végén kerül a magyar mozikba.