A keddtől vasárnapig tartó mustra győztese a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) tanuló Bán Attila, Szufla című alkotása lett. "Kerestük a humort, a kreatív munkát és azt a dramaturgiát, amely bemutatja, hogy miként épül fel a film. Úgy gondoltuk, hogy ez a fikciós történet egy nagyon helyes szatíra. A gondosság, a képminőség, a snittelés és a film egész világa azt sugallta, hogy rendkívül megfontolt, jól megírt forgatókönyv eredménye, amelyben ugyanakkor egy szó sem hangzik el, bár hangeffektek vannak benne" - mondta el az Aranytíz Kultúrházban megrendezett mustra ítészei között helyet foglaló Szita Miklós producer az MTI-nek. Mint hozzátette: a 14 éves kor feletti nézőközönségnek szóló győztes alkotást - a 100 ezer forintos díj mellett - az MTVA megvásárolja és a közmédia csatornáin mutatja be a nagyközönségnek.


A Medgyesi Gabriella filmrendező, szerkesztő, Nyakó Júlia színművész, Szita Miklós producer, Matkócsik András operatőr, filmrendező és Mester Kis Ákos filmrendező alkotta zsűri ítélete alapján összesen 33 díj talált gazdára a vasárnapi eredményhirdetésen.  A díjazottak dicsérőokleveleket, DVD- és könyvcsomagokat, továbbá szakmaimagazin-előfizetéseket kaptak. Az általános és középiskolás, illetve fiatal filmes alapkategóriákon kívül, zsűri-, és alkotói díjakat osztottak ki. "A mi közös ízlésünk, és az elmúlt négy nap kritikái, illetve hozzászólásai alapján gyűjtöttük össze a zsűri hangulatát leginkább tükröző alkotásokat" - húzta alá az ítészek-díja kapcsán Szita Miklós, hozzátéve, hogy az alkotói-díj esetében a filmesek önálló művészi elképzeléseit, a különböző műfajokon belüli gondolkodásukat nézték, illetve azt, hogy miként építik fel az alkotói hitvallásukat ebben a fiatal korban. 

Merza Gábor, a szemle igazgatója hangsúlyozta, a napi vetítéseket záró konzultációk a mustra alapját képezték, hiszen a kezdeményezés nem csupán művészeti, de pedagógiai jelleggel is bír. Az ország legkülönbözőbb pontjairól, valamint Szerbiából, Romániából és Szlovákiából érkezett alkotásokat elemző zsűri nagy hangsúlyt fektetett a vizuális nevelésre, mert a pályázó fiatalok nagy része elsőfilmes; a 20 percnél rövidebb alkotások esetében ezért sincs előzsűrizés a szemlén.  


Medgyesi Gabriella elmondta, a bírálók egyrészt a látott filmmel kapcsolatos, másrészt az alkotó készségeiből és tanulmányaiból még hiányzó ismeretekkel látták el a fiatal filmeseket. Ez a gyakran vitákkal fűszerezett szakmai diskurzus adja a filmszemle igazi jelentőségét, hiszen az alkotók profiktól kaphatnak visszajelzést a filmjükről, és leginkább ezen dialógusok révén tanulhatják meg, hogyan kell tudatosan gondolkodni egy filmről - vélekedett a rendező.

A díjazott alkotásokból összeállított, valamivel több mint két órányi ízelítőt, a Tabán mozi tűzte műsorára vasárnap délután.