Versenyzik majd Hirosimában Gelley Bálint Otthon (Hearth) című filmje, mely Bodor Ádám Tanyai lány című novellája alapján készült. Bucsi Réka Berlinalét megjárt Symphony no. 42 című rövidje és Ruska László, Ringeisen Dávid Papírvilág (Paper World) című WWF imázsfilmje, továbbá Panna Horváth-Molnár és Virág Zomborácz KAFF nyertes Dipendenza-ja.  A Japánban bemutatandó magyar filmek összeállításában és a szervezésben részt vesz Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója, aki évek óta koordinálja a magyar animációs filmek külföldi bemutatását és szerepléseit. Mikulás Ferencet idén beválasztották a hirosimai fesztivál hat fős nemzetközi zsűrijének tagjai közé.

A Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál az annecyi, ottawai, kecskeméti és a zágrábi animációs filmfesztiválok mellett az egyik legfontosabb animációs rendezvény, amelyet kétévente rendeznek meg.