Az első előadó, Hegedűs Bálint nem csak a Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója, de ő írta a Kincsemet is, az utóbbi évek egyik legsikeresebb filmjét (interjúnk itt olvasható). Ő elsősorban egy szorosan összefüggő “szentnégyességben” látja a jó történetírás hogyanját. Először is tudnia kell az írónak, miről szól a történet, és a válasz lehet egyszerű, rövid és közhelyes is. Fókusz nélkül a történet elkezd mindenféléről szólni, ami parttalan jelenetek sorozatában nyilvánul meg. Másodszor, az írónak tudnia kell válaszolni arra a kérdésre, hogy miért ő a megfelelő ember az adott történet megírására. Ha az írónak köze van a témához, akkor lesz szíve a történetnek. Harmadszor, a történetnek adnia kell valamit a közönségnek.

Hegedűs Bálint

“Gyönyörű bukásaim voltak” - mondta Hegedűs amellett érvelve, hogy fájó az alkotóknak, ha a közönséget nem érdekli a film. Nem csak tanulságot érdemes közvetíteni a néző felé, de érdemes ismerni a célközönség igényeit, ehhez kapcsolódik a szentnégyesség utolsó pontja, a műfaj kérdése. Hegedűs szerint dráma helyett érdemes más műfaj képében fogást találni egy történeten, úgy kell elmesélni a sztorit, ahogy a néző nem tudná, például egy zsáner játékszabályaihoz igazodva. Fontosak a filmes előképek: nem kell feltalálni a spanyolviaszt, elég, ha csak a megközelítés eredeti. Műfajok közül egyszerre csak egyet-kettőt érdemes használni, bár sikerülhet több zsáner ötvözése is, amire Hegedűs saját könyvét, a Liza, a rókatündért hozta példának, ami mese, romkom és horror egyszerre.

Bernáth Szilárd előadása (“Zsáner és hitelesség, a műfajiság esélye az itthoni filmben”) is szorosan kapcsolódott saját munkásságához és ars poeticájához. A Fizetős nap kapcsán nekünk is mesélt arról (interjúnk itt), hogy elsősorban a valóságból szervesen táplálkozó történetmesélés érdekli, ezúttal pedig arról beszélt, hogy a műfajok mindig egy-egy nép meghatározó élményéből fejlődnek ki, de legalábbis szorosan kapcsolódnak a népcsoport identitásához, gyakran a történelem ihleti őket, amire Bernáth a westernt hozta eklatáns példának. Szerinte hazánkban a ‘90-es években azért vallott kudarcot a magyar zsánerfilm, mert az alkotók a hollywoodi mintát mímelték, márpedig a jó zsánerfilm a mindennapok valóságának terméke. Véleménye szerint, csak akkor érdemes őshonosnak nem nevezhető zsánereket használni, ha hiteles közeget találunk hozzá, amire a western esetében Szomjas György Talpuk alatt fütyül a szél című betyárwesternjét hozta példának.

Bernáth Szilárd

Idehaza főleg vígjátékkal és bűnügyi filmmel érdemes kísérletezni, előbbire a VAN sikerét hozta példának. “Nem a műfajiságot kell számon kérni a mán, hanem fordítva”. Ami a kisfilmet illeti, ebben a formátumban lehet csak igazán kísérletezni, mert kisebb a tét egy mozifilmhez képest. A rövidfilm gyorsabban képes reagálni a kor fejleményeire, progresszív lehet a mainstreammel szemben, akár a filmnyelvbe is beépíthetőek a legújabb informatikai - és kommunikációs vívmányok, amire példát is hozott a legutóbbi Sundance-győztes, az And So We Put Goldfish in the Pool. című film képében, amely egy japán tini mindennapjait mutatja be. Ma már nem elég, ha egy rövidfilm olyan, mint egy novella, azaz rövid, párszereplős és csattanóra épül, érdemes inkább valamiféle (lét)élményt átadni.

Kolozsi László előadása (“A Lecsó című animációs film elemzése strukturális és karakterszempontból, avagy mit etetnek meg velünk") elsősorban Syd Field paradigmáját mutatta be szemléletesen. Kolozsi mind a struktúra, mind a karakteralkotás szempontjából jó példát talált a Pixar-filmben, de előadása elsősorban az utóbbi terén mondott újat a Forgatókönyv című, magyarul is megjelent Field-alapműhöz és folytatásaihoz képest. Rámutatott, a stúdió munkáiban a valamilyen mássággal élő főhősök mindig társadalmi előítéleteket próbálnak lerombolni, ezúttal például egy patkány akar mesterszakáccsá avanzsálni. A szír felmenőkkel rendelkező, Pixar-alapító Steve Jobs-nak kifejezett kérése volt, hogy a gyerek-közönséget nyitottabbá és elfogadóbbá tegyék ezek az animációk. A Field-paradigmára Kolozsi nem csak remek példát hozott, de saját előadását is filmként strukturálta: a félidőnél - kvázi “midpointként” - kizökkentette a közönséget egy megtörtént eset elmesélésével, ami egy olyan férfiról szólt, akinek két, ugyanolyan nevű fia van, ezzel is rávilágítva a forgatókönyv közepére időzített, a közönség figyelmét felfrissítő fordulópont fontosságára.

Kolozsi László

Az előadások sorozatát Maruszki Balázs, a Filmalap forgatókönyv-fejlesztő csapatának tagja és Kerékgyártó Yvonne, ai Filmalap Inkubátor Programjának mentora zárták. Szerintük a rövidfilm úgy viszonyul a mozihoz, mint vers a regényhez, azaz egyetlen, nagyon pontosan megfogalmazott, letisztult gondolat vagy geg, nem több. A rövidfilm lehet lezáratlan is, nem férnek bele mellékszálak, egyetlen főhősről szól, és csak egy árnyalatnyi jellemfejlődést mutat be, amire példának Tóth Barnabás Újratervezését hozták. Mivel nincs idő expozícióra, a karakterek lehetnek sztereotípiák is. Második példának Simon Ellis Soft című rövidjét mutatták meg, aminek címe arra vonatkozik, hogy egy apa bizonyul puhánynak fia előtt, amikor nem mer megverekedni néhány huligánnal. Párszereplős, egy helyszínes, valós időben lejátszódó film, ami kevés eszközzel ugyan, de minden réteget megmutat a két főhős kapcsolatából.

Maruszki Balázs és Kerékgyártó Yvonne

A Filmtett workshopjának nyílt napján nem csak a nyertes pályázók, de az érdeklődő kezdő filmkészítők is átfogó képet kaphattak a rövidfilmezés alapjairól. Kíváncsian várjuk a Filmtett táborban készülő alkotásokat.

Fotó: Regőczy László